Arrabona - Múzeumi közlemények 18. (Győr, 1976)

Domonkos O.: Magyarországi festőcéhek (II.)

A takácsok a viszontválaszt úgy tekintették a felhozott érvekhez való ragaszkodásban, hogy a festők nem akarják tűrni, hogy a vitában alulmaradjanak, a takácsok felett akarnak állni, azt akarják, hogy alárendeltjeik legyenek és tőlük függjenek. Pedig ami a keresetet illeti, a festők sokkal jobb módban élnek, mégis a takácsok kárát okozzák a vászonkereskedéssel. A néhány éve kezdett vászonnyomást pedig olyan eredménnyel végzik, hogy a takácsok által korábban készített keszkenő, mellfűző a használatból teljesen kiment. — A festők kikényszerítették a tanúk kihallgatását a megyei bíróság előtt a takácsok festését illetően. A takácsok emlékezete szerint azok az elődeik, akik saját szükségletre fonalat festettek, néhai Vavruch János, Arvaj Mihály és az ebből a foglalatosságból élő Breszmanszky András voltak. Ezeknek ugyan nem volt rézüstjük, de voltak fazekaik a festéshez. Ezek tanították meg az itteni takácsokat, hogyan kell maguk számára fonalat festeni. Az az ésszerűbb, ha maguk festik meg fonalaikat. A festők nem vesznek fehér fonalat; a hozzájuk adott anyagra sokáig kell várni; gyakran hibásan festették meg a fonalat; sokat kérnek a festésért, ellenben a saját festés csak félannyiba kerül. Egyébként is a takácsok némi pamutfonalat vittek festeni Beerhez és Nendvikhez, ezek azonban ezt semmibe sem vették, másokhoz küldték és megvetéssel mondták, hogy ők ilyesmivel nem akarnak bajlódni. Hát ha így megvetik a nekik vitt munkát, akkor ne panaszkodjanak a megélhetésre. Addig, amíg a takácsok saját kézimunkájuk számára festenek, addig a festők nem is azért veszik meg a fehér vásznat, hogy azt megfessék, hanem hogy uzsoráskodhassanak, s ami az ő hivatásukhoz nem való, nyomhassanak. Ezt teszik az ő és mások kárára, akiket vászonnyomóknak neveznek. Istennek és őfelségének jóságára bízzák magukat.'''

5 A VT a többszöri viszontválasz után összegezi a pro és kontra elhangzottakat, és azzal terjeszti fel, hogy korábban hozott határozatát most is helyesnek tartja. (1775. nov. 14.)

36 A HT a királyi tanács elé terjesztette javaslatát dec. 18-án, amely egyezik a VT véleményével, ez továbbította a legfelső fórum elé. 1776. jan. 5-én született meg a döntés: A panaszt a besztercebányai VT előzőleg már elegendőképpen megtárgyalta és a következő eredményre jutott: amint más hasonló kézművesek az ő kézimunkájukhoz szükséges anyagot megfesteni szokták, ügyelve arra, hogy a festőmestereknek ezzel kárt ne okozzanak, éppen úgy a takácsmestereknek is meg kell engedni a fonalaknak, pamutnak festését, amelyből az ő kézimunkájukat, különösképpen a Parnahay-nak nevezettet készítik, azzal a kikötéssel azonban, hogy előzőleg megfestett fonalakkal és pamuttal kereskedniük nem szabad, mert az csakis a festők üzletkörébe tartozik. Ez egyértelmű határozat. Ehhez a határozathoz csatlakozzék véleményével a királyi tanács is, s ezzel megegyezőleg a királyi tanács írjon le újból a városi magisztrátushoz, hogy határozatához ragaszkodjék és azt életbe léptetni kötelességének tartsa. A leiratot 1776. jan. 15-én kapta kézhez a VT.

37 A sokat vitatott párnahaj tehát mintásán szőtt, alakokkal és virágokkal díszített vászon. A fonalfestésben a legérzékenyebben az indigó alkalmazása fájt a festőknek, hiszen az új eljárás, a hideg kipa-festés alkalmazását monopolizálni szerették volna. Más színeket az általános tilalom mellett nem is említettek. A vászonnyomás valóban nem tartozott céhlevelük által előírt, jogosan gyakorolt tevékenységükhöz. — A figurákkal és virágokkal díszített párnahéj 35 Uo., i. h. 36 Uo. 5696. ikt. sz. 37 Uo. 326. ikt, sz. 1776. I. 15. ad 6059. 63