Arrabona - Múzeumi közlemények 18. (Győr, 1976)

Domonkos O.: Magyarországi festőcéhek (II.)

tum), közönséges néven „Parnahay" készítése, amelyet különböző színű fonalakkal, szőtt alakokkal és virágokkal szoktak díszíteni. A huzatnak ezt a fajtáját a takácsok sehol sem készítik, ennek gyakorlata a környéken nincsen. Termékeik azonban más tartományokba is eljutnak, így különösen Erdélybe, Horvátországba, Magyarország félreeső helyeire, Zólyom megye felső részén élő. fonallal és csipkével (Filaceis Fimbris) kereskedő parasztok útján. A vászonnyomás, amit pár éve kezdtek a festők, és ami az ő mesterségükhöz nem tartozik, nincs benne a kiváltságlevelükben sem. Ezzel a munkával és eladásával a takácsok által készített keszkenők eladása szinte teljesen megszűnt, ami igen nagy kárára van megélhetésüknek.

35 A festők viszontválaszukban erősítik, hogy a három város igazolása alapján az itteni takácsoknak is meg kell tiltani a fonalak festését. A párnahaj-féle vásznak készítését máshol is végzik, de sehol sincs megengedve a fonalak festése. Az itteni takácsok is csak két éve kezdtek festeni. Ami más mesterségek festési munkáit illeti, azok nem sértik a festők érdekeit; a posztósok a gyapjút vizelettel (Urina) szokták festeni, a festők pedig más anyagokat használnak. A kalaposok kalapokat mindenütt fekete festékkel szokták festeni, nem zölddel vagy valami más színnel, és a nedves kalapokat rögtön formára húzzák. Más egyéb dolgot pedig a fekete festékkel sem festenek, ami a festők jogkörébe tartozna. Azoknak is tilos a kék színű festés, amelynél indigót szokás használni, amit a festők kémiai és titkos eljárásnak tartanak. Ha ezzel az eljárással való festést meg kellene engedni, akkor nem csak ők, a hegyvidéken élő festők, hanem az egész országban levők is romlásba jutnának. — Ami a fehér vásznat illeti, kijelentik, hogy ha a helyi takácsok olyan minőségben, jóságban és árban adják nekik a vásznat és annyit, amennyi a mesterségükhöz szükséges, úgy nem idegenektől fogják vásárolni azt, hanem a helybeliektől. A vászonnal való kereskedés kifogásolása a takácsok részéről csak üres beszéd, mert nincsen olyan hely, ahol a takácsok őket, vagy éppen a helyben levő vászonkereskedők az eladásban valaha is megzavarták volna. Sőt éppen rajtuk esik sérelem, amikor idegen vászonkereskedők jönnek a hegyi városokba, és lóháton vagy vállon becipelik a vásznat, házalnak vele, eladják végenként s kimérve is. Ezek a vászonkereskedők a város pénztárába csak keveset fizetnek vagy semmit, míg a festők nemcsak az adópénztárba, hanem a városi pénztárba is fizetnek adót minden darab vászon után. Ez alkalmat is megragadják, hogy kérjék az idegen vászonkereskedők kitiltását a nyilvános végszám szerinti és kimérés utáni eladástól. — A vászonnyomás, amit néhány éve kezdtek el, a mesterségükhöz tartozik. Ebben az ügyben is a takácsok hibásak, mert sem keszkenőt, sem cihát nem akarnak készíteni, s ezért kénytelenek a festők idegenektől venni és vásáron eladni. Az pedig köztudott dolog, hogy a festők elődei mindig gyakorolták a pamut és fonal festését éppúgy, mint a vászon nyomását is. — Nevezzék meg a takácsok azt a festőt, akit kisegítettek, mivel annak eszközei elromlottak, de azt a takácsot is, aki segített. Az ilyen mester méltatlan lenne arra, hogy a céhben helyet foglaljon. A felhozott példa, miszerint Reis János hibásan festette meg a pamutot, két éve történt. Miért nem kifogásolták azonnal, ne most, amikor a nedves helyen tartott fonal elvesztette a színét és megromlott. Most azért hozakodnak elő vele, hogy a festők kárára folytathassák működésüket.

34 33 Uo., i. h. 34 Uo., i. h. 62