Arrabona - Múzeumi közlemények 18. (Győr, 1976)
Balázs P.: A városi hatalom gyakorlásának kérdései Győrött a feudalizmus utolsó évtizedeiben
a választópolgárok megüresedett helyeire, nem merte nyíltan kimondani, hogy választópolgár akar lenni, hanem szerény volt, mint a húsvéti bárány, s valamennyit vajként kenyérre lehetett volna kenni. De azért mégis fel lehet ismerni őket, mert a szenátorokat és a választópolgárokat megkülönböztetett figyelemmel üdvözlik, sőt minden alantasabb városi hivatalnokot is olyan barátsággal köszöntenek, mintha azok harmatcseppként tündökölnének a májusi napfényben. A hetedik mennyországban sincsenek olyan jól nevelt emberek, mint Győrött a tisztújítás előtt. De mennyire megváltozik a helyzet a tisztújítás után: az új választópolgár egészen más ábrázatot vesz fel, méltóságteljes lesz a járása, s még a száját is úgy tartja, mint Lipót császár a régi ezüstpénzen. A választópolgár mindenhez ért, mindenhez hozzászól. Ha a választás előtt sem írni, sem olvasni nem tudott, a választás után nincs az öt világrészben alaposabb képzettségű ember nála: a csillagászatban, a vasútépítésben, a hidrotechnikában, a matematikában, a geometriában és még százféle tudományágban egyaránt járatosnak tartja magát, sőt csalatkozhatatlan, mint a római pápa. Ha foglalkozása szerint a választópolgár pékmester, s ebből kifolyólag sok tüzelőfára van szüksége, akkor — mint a fák szakértője — a sétány felügyelője lesz. Más, közönséges polgár beismerte volna járatlanságát, de a péknek, aki egyébként a legkisebb zsemléket tudta sütni, feltétlenül járatosnak kellett lennie a fák dolgában. S ez nemcsak az egyetlen ilyen eset volt. A választópolgár elvárja, hogy az alsóbb hivatalnokok száz lépésről előre köszönjenek neki. A polgárság érdekeivel mit sem törődik, s a közönséges polgárokkal szóba sem áll. A borkereskedő választópolgár vesszőparipája a borvám volt, s olyan törvényre áhítozott, amely a szabad királyi városokban csak a választópolgároknak engedi meg a szabad bormérést. .. Noisser keserű szájízzel teszi hozzá, hogy ilyen emberek akartak a városban korlátlan urak lenni, s közülük érdemes lenne néhányat az utókor számára spirituszban megőrizni. 53 Legalább ilyen iróniával szemlélték a haladóbb gondolkodású polgárok a belső tanács működését, s a szenátorok közül többeket birkafejűeknek, tunyaságba süllyedt maradiaknak tartottak, akik még 1847 őszén is a régi feudális jogokat bálványozták, s abban a meggyőződésben éltek, hogy a polgárok csak őmiattuk és fészkeik megvédelmezésére léteznek. ,,A régi, úgynevezett jó idők elmúltak már. Előre — ez a felvilágosodás jelszava, a régi ócska szokásoknak meg kell szűnniük, a korszellem új ütemet diktál, le tehát a poros parókákkal, ti maradiak!" — írta naplójába Ecker János 1847-ben. r,/ ' A város vezetését kezükben tartó testületek tagjai mellett kiváltságos helyzetet élvezett még az a több száz személy is, aki polgárjoggal rendelkezett. Mint az előzőekben már mondottuk, a polgárok összessége egy nemes embert képezett, de a polgárokat egyenként nem illették meg a nemesi jogok, tehát a közadónak, az újoncozásnak és más közterheknek is alá voltak vetve. Mentesek voltak viszont mindennemű vámtól, és helypénzt sehol sem fizettek. Mindennemű hivatalt viselhettek, 60 forinton felüli pereik pedig a tárnoki székig felvihetők voltak. 55 53 Der Wahlbürger wie er nie hätte sein wollen. Satirisch-oppositionelles Flugblatt. Raab, Samstag 22 Aprile 1848. OL 1848—49-i minisztérium. Belügyminisztérium. Közösen kezelt iratok. 269. sz. 54 Ecker János naplója. Kisfaludy Károly Könyvtár füzetei. 2. (Győr, 1973.) 47. 55 Fényes i. m., 86—89. 235