Arrabona - Múzeumi közlemények 18. (Győr, 1976)

Gecsényi L.: Győr városa 1526 után

szeírók nem vették figyelembe. (A 15. században Sopron lakossága 3500—3700 fő, Nagyszombat lakossága 3500 fő, Eperjes lakossága 2000—3000 fő volt.) A 23 esztendő múltán készült újabb összeírás óriási csökkenést mutat, legalábbis az adózó lakosság számát illetően. Sajnos viszont ez a felvétel nem tartalmazza a nem adózó, szegény portákat, így nincs mód a reális, teljes összevetésre. Mindenesetre a már jelzett pusztulás mértékét az arányok is érzékeltetik, különöseiv a külvárosok vonatkozásában. így bizonyára igaz az a történetírói vélemény, amely a lakosság jelentős mérvű csökkenését tételezi fel a Mohács utáni időszakban.

90 Más kérdés azonban, hogy a hanyatlás mikor, milyen tényezők hatására vált általánossá, azaz mikor beszélhetünk a mezőváros lakosságának hoszszabb időn át történő, már negatív tendenciaként jelentkező csökkenéséről, illetve ennek társadalmi kihatásairól. Az 1529-es török hadjárat Győr környékére teljes pusztulást hozott, s leégett a város jelentős része is. A lakosság egy része a közeledő veszedelem hatására bizonyára elmenekült, más része török rabságba került, nagyobb hányada azonban feltétlenül a városban maradt, s itt húzódott meg házai romjai között. Röviddel a hadjárat után a káptalan is folytatta működését, tehát a város hoszszabb pusztán maradását nehéz volna reálisan feltételezni. A fa- és vesszőfalú házak hamarosan újjáépültek, de még a kőházak helyreállítása is — az említett eseteket leszámítva — gyorsan megtörténhetett. A ferencrendi kolostor és templom kivételével a templomokat is rendbe hozták.

91 A török elvonulása után nem látszott olyan közvetlenül fenyegető veszedelem, amely a mezővárosi polgárokat lakóhelyük megváltoztatására kényszerítette volna. 1529-ig, de a következő évtizedekben is Győr lakossága megőrizte tisztán magyar jellegét. Származása, rokoni kapcsolatai számos szállal kapcsolták a környező falvak népéhez. Nem egy győri lakos viselte még a neve mellett hosszú ideig az eredeti lakóhelyére történő utalást. Csupán néhány példát kiragadva: abdai Örsi Tamás és Lukács (1536), abdai Cserepes János (1540), pinnyédi Varga Domonkos (1540), szili Varga Máté (1549), nagybaráti Szabó György (1539), bodonhelyi Miklós Pál (1556), sági Thok István (1554), nagyécsi Szekér Simon (1541), téti Bagha Máté (1539), ugodi Fazék György (1540), révfalui Andics Tamás (1540). A falusiak mellett különösen jelentős volt a mezővárosokból: Pápáról, Szanyból, Szilből idekerültek száma. Mindhárom település kisebb volt Győrnél, noha Pápa ipara, uradalmi központ jellege következtében már ebben az időben is jelentős szerepet játszott Közép-Dunántúlon. A vidékiek beköltözése, áttelepülése történhetett úgy, hogy a környékbeli lakosok (főként s szinte kizárólagosan a káptalani és püspöki birtokokról) gazdasági okokból, családi kapcsolatok révén, később pedig a török elől menekülve kerestek új lakóhelyet a városban. A házasodás és más rokoni kapcsolatok Pápa, esetleg egy-egy Győrnél nagyobb város esetében játszottak szerepet. 1538-ban néhai Borbély Domonkos győri polgár vejét, pápai Lakatgyártó Jánost; 1536ban Körmendy György pápai posztómetsző feleségét, egykor győri Posztómetsző János feleségét; 1540-ben pápai János deák bátyját,, győri Benedek deákot említik. 1538-ban győri Kalmár Farkas leányai: Agáta — fehérvári Hodosi Urbán felesége; Margit — pápai Szűcs Lőrinc felesége — osztozkodnak az apai javakon. 1540-ben téti Bagha Máté, ekkor már győri lakos, leányai Devecserbe, il90 A lakosság becslésénél Szabó L, Magyarország népessége az 1330-as és az 1526-os évek között c. tanulmányában írottakat vettük figyelembe. A tanulmány a Magyarország történeti demográfiája (Bp., 1963) c. kötetben. 91 Villányi Sz., i. m., 40. 1. 214