Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)
Tomka P.: Adatok a Kisalföld avar kori népességének temetkezési szokásaihoz II. (Tájolás)
3. Az előzőekkel egyidőben szállják meg a Kisalföld É-i részét, a Bécsi-medencét és Alsó-Ausztria egyéb sík vidékeit. Itt azonban a temetők jóval nagyobb heterogenitást mutatnak a tájolási szokásokat illetően. Feltételezhetjük, hogy a korai hagyományokat őrző és az új népesség nagyjából egyforma súllyal vett részt ebben. Itt erősebbek a korai hagyományok, mint délen. A szokások kötött rendszerének megbomlása, a véletlen szerepének növekedése figyelhető meg — ez is a különböző hagyományok keveredése következtében fellépő bizonytalanságra vezethető vissza. A különállást aláhúzza az itt rendszeresen fellépő ellentétes tájolás. A Ny— K (K—Ny) és ÉNy—DK („tápi típus") tájolás mellett harmadikként (harmadik etnokulturális komponensként) jelentkezik az ÉNy— DK (DK—ÉNy) tájolás 1. (D felé eltérő) variánsa. Az érintkezési területeken egymásra hatás látható. 4. A IX. sz.-ban másként alakult a két terület sorsa — ez tükröződik a tájolási szokásokban is. A Dunától D-re frank hatás alá került részen az új temetők Ny—K tájolásúak és elsősorban a Ny-i peremterületeken fordulnak elő. A Dunától É-ra némileg más a helyzet. Bizonyos temetőket szinte zavartalanul tovább használnak, másokban a korábbi, VIII. sz.-i hagyományok tükröződnek (Pozsonybeszterce, Nyitra-Lupka). Számolnunk kell továbbá — valamivel később — a morva hatással is. A rendelkezésre álló adatok és elemzési eredmények segítségével reflektálhatunk a tájolással kapcsolatban felmerült, a bevezetőben ismertetett elgondolásokra. Megvizsgáljuk, mennyire pontosíthatjuk vagy egyszerűen csak mennyiben támaszthatjuk alá ezeket, mennyiben kell módosítanunk őket és milyen új szempontokat sikerült kimunkálnunk. 1. A feldolgozott temetők jelentős részénél a tájolás nagyfokú állandóságot mutatott, törvényszerűnek bizonyult (változása is törvényszerűen következett be) — azaz a tájolás fontos volt a szertartást végző közösségnek. Előfordult persze, hogy kimutatható volt az állandóságra való törekvés, de zavaró körülmények léptek fel, illetve egyes temetők egy részében eltérő jelenségek csoportosultak. 2. A Ny—K tájolás két variánsának időrendi különbsége 17 ' 0 területünkön nem volt igazolható. Nem tagadjuk ugyan e tájolási szokás kialakulásában (valamikor a régmúltban) a napkultusz (feltételezett) szerepét, a variációk és a konkrét napfelkelte-pontok összefüggése azonban itt nem mutatható ki a VII— IX. sz.-i anyagban. A tájolási adatok terjedelme nem felel meg a napjárás évi terjedelmének, az adatok megoszlása ezt csak hangsúlyozza 141 . Vannak olyan variánsaink (NyÉNy—KDK sőt NyDNy—KÉK átlagokkal), amelyek végképp ellentmondanak a feltételezésnek. A nálunk tükröződő gyakorlat alapja a tényleges napfelkelte-helytől már régen elszakadt, hagyománnyá merevedett szokás volt. Hogy az iránykijelölésnél mikor, mi befolyásolta őket, nem tudjuk. 140 Vö. 136. jegyzet. A Zalavár-községi IX. sz.-i temető sírjai és a dunaszekcsői IX. sz.-i (?) sírok D felé térnek el, de a Várpalota-gimnáziumi koraiak is! A Keszthely-fenékpusztai IX. sz.-i sírok ellenben É felé hajlanak el. 141 Barlay Katalin csillagász táblázata szerint, a Kárpát-medence földrajzi fekvésére vonatkoztatva, a napfelkeltepontok szélső értékei 240,5° és 312,5°: Csalog Zsolt, i. m., Agrártört. Szle IX (1967), 228—. A napfelkeltét figyelembe vevő Ny—K tájolású síroknak tehát 60,5°, illetve 132,5° között kellene szóródniuk. A Sopron-présháztelepi kis IX. sz.-i temető publikálásakor még csak a 60°-os intervallumot vettük figyelembe, a kis anyag alapján a megoszlás semmitmondó volt, ezért gondoltuk, hogy a tájolás fix pontja a felkelő nap lehetett: Tomka P., i. m., Arrabona 11 (1969), 76—77. 64
