Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)

Kővalvi I.: Kőszobrászati emlékeink helyreállítási módszerei

18. ábra. Román kori oszlopkötegek a helyreállítás előtt: Sopronhorpács, r. k. templom amely csak a szilárdságot tartja szem előtt — a kőzet faj súlyát, vízfelvevő és -szűrő képességét, valamint színét és struktúráját is megváltoztatja. A kőzetet éppen ezek a tulajdonságok teszik széppé és természetességében az esetek többségében utánozhatatlanná. Elvileg a kőzet romlási folyamatának megfordítása hozná meg a kívánt eredményt. A gondolatmenetet tovább folytatva a bányanedvesség volt az a „vérkeringés", amely a puha mészköveknél, de a többi kőzeteknél is a szükséges tömítő- és szilárdítóanyagokat szállította. Ennek az elméletnek követésével kellene a kőzet legjobban érintett külső rétegét megtisztítani, feltölteni és visszaadni a külső felület eredeti összetevőit. Vagyis megközelítően olyan állapotba hozni, mint fejtés után, funkcióba vételének a kezdetén volt. Műemlékeink beépített darabjainál a károsodás azon a területen nagymérvű, ahol az esővíz a külső felületen beszívódhat és lassan átfolyhat. A rongálódott felületen mindig követni lehet a víz útját. Ennek az átfolyó víznek az oldó hatásából eredő károsodás még a fagyhatásnál is nagyobb. E károsodás megakadályozására két lehetőség van. Vagy megakadályozzuk az esővíz bejutását olyan módszerekkel, amelyek a kőzet jellegzetességét nem változtatják meg, vagy a bejutott átfolyó víznek oldó hatását semlegesítjük. Az esővíz bejutásának megakadályozására az eddigi kísérletek tapasztalatai szerint megnyugtatóak a színtelen, vízzel keverhető víztaszító anyagok. Alkalmazásuk azonban többszöri mésztejes kezelés után ajánlatos. Nem tömítik a kőzetet, nem konzerválnak, a víz lepereg róluk, így a kövek esőben is szárazak 356