Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)

Balázs P.: A céhrendszer problémái Győrött a XIX. század első felében

ugyan a remeklés napját, de (amint a magisztrátus is rosszallóan megjegyzi: szokása szerént) sem helyet, sem mestert nem jelölt ki, ahol és aki előtt Günther a remeket elkészíthette volna. Később Haagen szappanos jelentkezett, hogy nála a nevezett a remeklést elvégezheti, de a céh tiltására szándékától ő is viszszalépett. Végül is a magisztrátus közbelépésére a céh úgy intézkedett, hogy a remeklés Michl János céhmester házánál legyen, de kikötötte, hogy ezen egy magyaróvári és egy rajkai szappanosmesternek is jelen kell lennie. A céh július 28-ra a két mestert meg is hívta, de egyúttal egy másik levélben titokban meg is üzente nekik, hogy a kijelölt terminusra ne jöjjenek el. De nem ment gáncsoskodás nélkül maga a remeklés sem, amely alkalommal Günther 10—11 mázsa szappant főzött, amit akkor minden bírálója dicsért. Másnap azonban a több ládába szétöntött szappanból a legkevésbé sikerültet választották remeknek, hogy „itten is a szegény Remekezőre fullánkjokat ki ereszthessék". Ennek alapján a remeket — jóllehet a készítéskor mindannyian dicsérték — most meg sem vizsgálva mindannyian elvetették. Mindez a magisztrátus hivatalos jelentésében olvasható. Egy évtizeddel korábban még elképzelhetetlen lett volna, hogy a céhekkel szemben a magisztrátus egy legény oldalára álljon. Most azonban a magisztrátus kiküldöttei határozottan megállapítják, hogy a „Czéhnek tagjai oda intézték kártékony szándékjokat, hogy a szegény Remekelő Legényt, egyéberánt is árvát, minél nagyobban terheljék ..." Sőt, a magisztrátus képviseletében eljáró Horváth és May erhoff er szenátorok, valamint Tomentsek aljegyző jelentésüket az alábbi kemény szavakkal zárják: „Sok volna azokat leírni, amelyek még ezen túl történtek és az emberiség ellen valók, tsak azt az egyet lehet még megjegyezni, hogy az ilyen functióhoz az olyan embernek, aki egyéb eránt érzékeny és igazságszerető, szörnyű nagy békességes tűrőnek és erős gyomrúnak kelletik lennie .. ."

5 A példákat lehetne tovább sorolni, de mint — a céhek változatlan és a magisztrátus megváltozott magatartására — legjellemzőbbet, Stefkovits János gombkötöző legény esetét említjük még meg. A nevezett 1839-ben beadvánnyal fordul a magisztrátushoz, amelyben elpanaszolja, hogy az 5 éves inasidőt NagyTapolcsán mezővárosban letöltvén, eleget tett a 3 éves vándorlási kötelezettségnek is, s jelenleg özvegy Somogyi Józsefnénál dolgozik. 19 városi hajdú ruháját .— a legnagyobb megelégedésre — ő zsinórozta. A céh azonban nem akarja őt remeklésre bocsátani, azzal zárkózván el jogos kérelme elől, hogy legényi éveit nem a felszabadulás időpontjától, hanem az úgynevezett „társpohárnak, mint csupa eszem iszomnak" időpontjától (amire csak a következő évben került sor) kell számítani, sőt a céh vándorlevelében az évszámot is kivakarta és meghamisította. Stefkovits azt is előadja, hogy özvegy Somogyi Józsefnét feleségül kívánja venni, s így az ő felvételével a céhben a mesterek száma nem is szaporodik. A kérelmező a céh makacs ellenállása miatt végül is kénytelen volt Komáromban remekelni, amit viszont a győriek nem fogadtak el, s újabb remek készítésére akarták őt kényszeríteni. A győri magisztrátus azonban Stefkovits védelmére kelt, mivel az újabb remek készítése őt „dühödt ellenségeinek újra kezébe adná, de ő az újabb remeklési költségeket meg sem is lábolhatná .. ."

6 Nem találkozunk viszont Győrött a supplikánsok olyan támogatásával, aminőt Dóka Klára említ a pesti céhek válságáról írt könyvében. Pesten ugyanis a céhbe való felvétel elhúzásának ellensúlyozására a mester jogért küzdőknek a 5 OL Ht. Dep. Civ. 1829. évi 26. kf. 34. sz. 6 Uo. 1846. évi 26. kf. 45. sz. 281