Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)

Timaffy L.: Családi közösségtől a szocialista közösségig. II.

mányunk teljesen kicserélődött. A katonaság érdekében kipusztították a régi magyar lófajtát, és helyükbe az angol félvérek, nóniusz és arab keverék terjedtek el. Sertésállományunk szintén keresztezéssel fejlődött tovább, s a régi magyar tájfajta helyét a mangalicák foglalták el. Juhászatunk szinte teljesen megszűnt, helyette még az uradalmakban is a sertéstenyésztésre tértek át. így alakult át népi állattartásunk a századforduló idején, mire szétkülönült családtagjaink megkezdték egyéni gazdálkodásukat. Továbbra is az állattenyésztés maradt egyik legkedveltebb munkakörük. Az üzemi lehetőségeiknek megfelelően alakították ki állatállományukat. Kunszigeti nagygazdáink tíz-tizenkét szarvasmarhát tartottak, köztük négy tehenet, négy növendéket, két ökröt, két tinót — s szép bikákat is nevelt a legidősebb fiú, eladásra a növendékekből. Lovuk két darab volt, egy kanca, egy herélt, a legkisebb fiú tartott két kancát, és szép csikókat nevelt eladásra. Sertést mindegyik sokat tartott, egy-két anyakocát, öt-hat süldőt és ugyanennyit hizlaltak is maguknak, meg piacra. Ásványi családtagjaink öt-hat holdas birtokterületüknek megfelelően két tehenet tartottak, csak a vő egy darabot, a szaporulatukkal együtt, ökröket nem neveltek. Az idősebb fiúnak volt egy pár lova is és alkalmi fuvarokat vállalt. A középső fiúnak egy lova volt, a vő nem tartott lovat, a tehenet igázta. Mindegyiknek volt egy anyakocája. A süldőket eladták, és csak két hízót hizlaltak, egyet maguknak, egyet „adóra", ahogy mondták. Rábacsécsényi családunk férfi tagja a három hold saját és négy hold árendás földjén két tehenet tartott a növendékeivel együtt, aztán volt egy lova, egy anyadisznója, két-három hízója. A lipóti és cikolaszigeti zsellércsaládjaink is tartottak egy-két tehenet, egy-két növendéket, de a szaporulatot eladták, a teheneket igázták. Lovuk nem volt, anyakocájuk egy darab, a süldőket eladták, és csak két darabot hagytak meg hizlalásra. Állataikat az akkori paraszti gazdálkodás színvonalán tartották. A jószág gondozása munkájuk jelentős részét foglalta el. Érdemes végigkísérnünk az ásványi és rábacsécsényi családjaink kisparaszti kategóriájának egynapi munkáját, mert a kunszigeti nagygazdák maguk nem bírták, szolgát is tartottak. A napi munka egyúttal megvilágítja az egyéni paraszti állattartás akkori képét. Ismerkedjünk meg előbb istállóikkal. A teheneket, lovakat közös istállóban tartották a ház végével egybeépítve. A középrészen levő egyszárnyú, de alul és felül külön nyitható ajtón belépve jobb felől a lovak, bal felől a tehenek álltak és streifával választották el őket. A tehenek faránál oldalt helyezték el a borjakat. A szarvasmarhák vályúból ettek, a lovak jászolból, és fölötte srágla vagy létra is volt a szálas takarmánynak. A marhákat szarvukra tett lánccal kötötték a vályú karikájához, a lovakat kötőfékjükre csatolt kötéllel fűzték a jászol karikájába, végén „gurguval", vagy dugóval, hogy nagyobb mozgáslehetőségük legyen. Az istálló alja döngölt föld volt vagy kirakott tégla. Az állatok helyét állásnak mondják és alommal szórták be. Az ablak, a polc mellett takarmányoskas is volt az istállóban a szálas takarmány számára, a sarokban pedig prices, ha valakinek kint kellett aludnia. Az istállóban a napi munkát pontos időbeosztással végezték. Hajnali négy óra tájban fogtak dologhoz. Először a lovakat megabrakolták, s a marhák elé is odarakták a takarmányt. Amíg az állatok ettek, kiganéztak, a trágyát vasvillával kupacba hordták, és az istállóból tragáccsal a dombra tolták. A megmaradt szalmát felrázták, mert friss almot csak estére dobtak alájuk. Evés alatt még egy kis ápolásra is maradt idő: a lovakat vakaró val, majd kefével tisztították meg, s végül posztóval fényesre törülték. A szarvasmarhákat ritkább fogú vakaróval kaparták meg, s a trágyás testrészeket lemosták. Az így megtisztított állatokat 269