Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)
Timaffy L.: Családi közösségtől a szocialista közösségig. II.
a kútnál megitatták. Először mindig a lovak ittak, aztán a szarvasmarhák. Mire végeztek az ivással, és újra helyükre kötötték őket, az asszonyok már jöttek is fejni. A férfiak ilyenkor reggeliztek, mert utána már befogtak, és indultak ki a határba. A fejessel addig végezni kellett, mire a pásztor megfújta a kürtjét és kihajtotta legelőre a csordát. Szaladtak kaput nyitni és kiengedték a kijáró jószágot. Az asszonynépnek is volt reggel mit tenni, mert fejés előtt a disznókat is megetették, mivel a kanász hamarosan tülkölt és vitte ki a kondát. Csak ezután volt egy kis lélegzet pihenésük. Délben az otthon maradt állatoknak egy kis zöldtakarmányt dobtak, télen pedig szénát adtak a betelelt jószágnak. Munkaidőben délben kint etették meg a lovakat tarisznyából, s a közeli kútnál vagy vízparton megitatták. Napnyugtakor hazahajtottak és kezdődött az esti munka. A lovakat kifogták és bekötötték az istállóba. Megkapták az esti abrakot, s közben lecsutakolták őket, a sáros lábakat, patákat lemosták, az állást kitisztították és friss szalmát almoztak alájuk. Itatás után szénát tettek a jászol fölötti strágIára, éjszakai rágcsálni valónak. Közben hazahajtott a pásztor és a kanász is. Kinyitották a kapukat, úgy várták a hazatérő jószágot. A disznókat, malacokat ólba zárták és moslékkal megetették. A teheneket, növendékeket bekötötték az istállóba. Egy kis abrakot kaptak a legelés után, majd az itatás következett. Közben friss szalmát almoztak alájuk, hogy az esti fejést már tiszta környezetben végezhessék. Fejés után egy kis kukoricaszárat tettek eléjük éjjeli csemegének, aztán rájjuk csukták az istállóajtót. Sokszor fel kellett kelni éjszaka is, főként a lovakhoz, mert prüszköltek, zörögtek ha éhesek, szomjasak voltak, s ha összegabajodtak, ki kellett őket szabadítani. Ellesek idején, vagy ha beteg volt valamelyik állat, kint aludt valaki mindig az istállóban, hogy kéznél legyen. A lelkiismeretes gondozás, jó takarmányozás felvirágoztatta a paraszti állattenyésztést. Vizsgált családjaink községei mind állatlétszámban, mind termelésben jóval felülmúlták az országos átlagot. Ezt tépázta meg alaposan a második világháború. Áttérés a szocialista szektorba az állattenyésztés területén ment legnehezebben. Nem volt könnyű elválniuk a gazdáknak kedves állataiktól. Űgy vezették a jószágot végig a falun a kijelölt közös istállók felé, és az asszonyok, gyerekek sírva kísérték őket. Különösen a jó lótenyésztő gazdák ragaszkodtak régi állataikhoz. A kunszigeti legkisebb fiú és az ásványi lovas gazdánk is kocsis lett a tsz-ben, csak azért, hogy régi lovaival maradhasson. Az érzelmi sebek behegedtek, közben megépültek a szép, közös istállók, hizlaldák, és ma a szocialista közösségben is az országos átlagnál jobb eredményeket érnek el vizsgált családjaink szövetkezetei. Nem az állomány létszámában, hanem minőségében mérhető le a fejlődés. Ma már szakosított telepek épülnek, mellettük korszerű takarmánykeverő, -előkészítő. A nehéz munkát mindenütt gépek végzik. A törzskönyvezett, gümőkórmentes tehénállomány átlagos tejtermelése évi kétezerkétszáz-kétezerötszáz liter, ami másfélszerese a régi teljesítménynek! A lóállomány a gépesítés versenyében állandóan csökken, de még mindig van belőlük húsz-harminc db szövetkezetenként. A sertésállomány fejlődése egyenletes, és átlagosan egyharmadával nőtt a tsz és a háztáji állomány együttesen a községekben. c) A népi közlekedés fejlődése a múlt század végétől napjainkig ugyancsak jól világít rá a termelőeszközök és a társadalom együttes átalakulására. Régi nagycsaládjaink asszonyai rengeteget gyalogoltak, cipekedtek. Nemcsak a határba, hanem a városba, piacokra is gyalog mentek a szegényebbek, oda-vissza 270
