Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)
Kozák K.: Bajelhárító jelképek, kőfaragványok középkori templomainkban (XI–XIV. sz.)
Németországban (Regensburg), de legnagyobb számban Franciaországban ismertek (Béziers, Nerbis, Saint-Junien, Saint-Rémy-de-Provence, Tarragone). A francia példáknak van egy olyan részlete, amely nagy hasonlóságot, sőt tartalmi vonatkozásban azonosságot mutat a pécsi fejezet emberalakjával. Ez a részlet a meztelenség, a nemi szerv feltüntetése és a derekat körülvevő öv (16—17. kép). 54 Ezeknek a templomban — fontos helyen — történő megjelentetése e csoportot összekapcsolja a magyarszentpáli pillérfő asszonyalakjával, illetve az abban kifejezett babonás bajelhárító hiedelemmel. A francia épületplasztikában az ember-, állatalakokkal, jelenetekkel díszített oszlopfők annyira gyakoriak, hogy ott nehezebben választható szét élesen a bibliatörténet és a pszichomachikus ábrázolás. A magyar anyagban, ahol viszont — néhány kivételtől eltekintve (Gyulafehérvár, Ják, Vértesszentkereszt) — ritkának mondható egy-egy templomon nagyobb számú figurális ábrázolás, nagyon valószínű azoknak a fentiekben kifejtett védő, bajelhárító szerepe. A tárgyalt, bemutatott emlékeken kívül van még több olyan kőfaragvány, amely véleményünk szerint ugyancsak a fenti csoportba sorolható. Ezek közül most egy olyan darabot ismertetünk, amely 1973-ban került be ajándékozás révén a győri Xántus János Múzeumba. 55 Az ovális alakú kövön, egy meztelen nőalak látható, bal kezét szemérme mellett tartja, jobb kezével magát teste mellett kitámasztja, jobb térdét felhúzva tartja (18—19. kép). A plasztikusan megformált nő haja kétoldalt az alapsíkra omlik. Első látásra a középkori némber-, fúria-, boszorkányábrázolások jutnak az ember eszébe. A kőfaragvány lelőkörülményei, a faragás módja nem adnak támpontot a készítés korának meghatározásához. A kő anyaga aránylag puha homokkő (?), s ennek alapján, bár a megtalálás helye mellett közvetlenül római lelőhely ismeretes, inkább középkori alkotásnak tartjuk e kőfaragványt. 56 A kőfaragvány alapsíkján és oldalain durva, feltehetően másodlagos megmunkálás nyomai mutatkoznak (20. kép). Éppen ezért feltételezhető, hogy eredetileg egy nagyobb kőhöz, esetleg egy oszlop-, vagy pillérfejezethez tartozott ez a darab, amint arra a felsorolt példák alapján gondolhatunk. Legvalószínűbbnek azt tartjuk, hogy egy Ravazd közelében lebontott középkori templom diadalívéhez tartozott egykor ez a faragvány, de esetleg a pannon54 R. Jejeune, Turold dans la tapisserie de Bayeux. Mélanges... I. 419—425., Fig. 7. — R. Strobel, Das Nordportal der Schottenkirche St. Jakob in Regensburg. Zeitschrift des deutschen Vereins für Kunstwissenschaft Band XVIII Heft 1—2 Berlin 1964 1— 24. [E munkában megtaláljuk a gazdagon díszített kapuépítmény részleteinek képeit is. A kapu — bár formailag eltér a jakitól, korábban is készült valamivel — jó összehasonlítást tesz lehetővé az igen gazdag kialakítású román kori kapukkal (részletek, ikonográfia, díszítőelemek stb.). A dolgozatban említett baj elhárító jelképek számos példája (Krisztus az apostolokkal, oroszlán, sárkány, szörnyek stb.) található. Itt kívánkozik megjegyzésre az is — amely mindenképpen hozzátartozik a kapu jelképek által felvetett védelmének kérdéséhez —, a templom e díszes kapujának belső oldalán megtalálható a kapu belső reteszét kezelő szerzetes domborműve a retesz mellett.] — A. J. Cabanot, L'Église de Nerbis (Landes). Bulletin de la Société de Borda N° 319 (Dax, 1965) 225—246., Fig. 3. — A. Cloulas-Brousseau, Les chapiteaux de la collégiale de Saint-Junien. Mélanges... I. 633—637., Fig. 1—6. — V. Lassalle, L'influence provençale au cloitre et a la cathédrale de Tarragone. Mélanges... II. 873—879., Fig. 13—14. 55 Győri Xántus János Múzeum Irattára: R, A. 73—89. Lelőhely: Ravazd, Pachalló, forrástól K-re, út mentén. Kiss Tibor ajándéka. 1973. IV. 11. (E helyen köszönöm meg Tomka Péteréknek,, hogy a kőfaragványt feldolgozásra felajánlották.) Méretei: 43 x 16 x 8—16 cm. 56 Nagy E„ Adatok középkori építészetünk technikai kérdéseihez. Arch. Ért. 1954., — ü. ő., Művt. Ért. 1954. 101—106. 132
