Arrabona - Múzeumi közlemények 16. (Győr, 1974)

Szőke B. M.: Leletmentő ásatás az ún. Teleki-laktanya udvarán

nagy topográfiai átrendeződés, amikor a város déli és délkeleti területeit a lakosság feladja, sőt jórészt maga pusztítja el,

23 és a várfallal övezett városba, illetve a folyók által délről védett Szigetbe, Újvárosba költözik. 18—19. sz. eleji kerámia Habán edények. Mindössze néhány tányér peremtöredéke, egy korsócska alja és egy (esetleg több) céhkancsó oldala tartozik ide. Legszebb darab: egy sötét, vonalgerincen futó, zöld leveles koszorúba foglalt, sárga nyelű, kékes festésű rácsmintával ábrázolt ráspolyt mutató céhkancsó oldala (4. tábla, 1.). Szinte megszólalásig hasonló keretben szabószerszámokat láthatunk egy ónfedeles, fületlen kancsón a trnavai múzeumban

24

, vagy asztalosszerszámokat (gyalu, faragókések) egy 1748 évszámos tányéron az esztergomi Városi Múzeumban. 1773 évszámmal pedig bonyolultabb, díszesebb környezetben újra találkozunk e koszorúkeretbe foglalt szabószerszámokkal egy másik trnavai korsón.

25 A példákat tovább szaporíthatnánk. Ügy tűnik tehát, hogy a 18. sz.ban szélesebb elterjedésnek örvendett ez a koszorútípus, melynek a mi töredékünkön is látható egyszerűbb változata a század első felére inkább jellemző.

26 A ráspoly erős okkersárga színe tovább erősíti a felvidéki eredet lehetőségét. Megjegyzendő azonban, hogy Burgenlandban a 18. sz.-ban a fehéredényességet Felvidékről elszármazott anabaptisták fejlesztették ki.

27 A többi habán cserép (4. tábla, 2—12.) viszonylag jellegtelen. A 4. tábla, 2—3. töredékek talán egy másik céhkorsó oldalának darabjai, a 4. tábla, 7. korsócska alján a mesterjegy adhat némi támpontot további kutatásra. „Parasztfazekak", serpenyők. Sümegen előkerült, 17. sz. végi, belül mázas, füles fazekakkal mutatnak rokonságot a szélesebb vagy keskenyebb, sima szájperemű töredékek (5. tábla, 4—6.).

28 Hasonlóan egy lekerekített peremű, alul lencsedíszes, peremből kiinduló fülű töredék típusa Szekszárdon 17. sz. végi környezetben már előfordul, igaz, ott még az edényoldalon nincsenek korongbarázdák.

29 A két leggyakoribb típus: 1. az enyhén kifelé dűlő (tölcséres) perem, alatta éles szélű körbordával; a peremből kiinduló fül csak alul lencsedíszes, külső falát pedig mélyen járó korongbarázdák borítják (5. tábla, 7., 8., 12— 17., 24—25.), 2. meredek fal, a bécsi grafitos fazekakra emlékeztető vastag, szélesen lehajló peremmel, oldalukon úgyszintén korongbarázdákkal (5. tábla, 9—11., 19—20.). Mindegyik típus az okkersárga vagy a barna valamelyik árnyalatát mutató mázzal fedett, s a mázt gyakran a perem felső széléig kifolyatják. Kivételt mutat egy kis barna-sárga foltos, vékony falú („gömöri") bögre, mely kívül-belül mázas (5. tábla, 25.), illetve egy kis hengeres testű lábas, melyet 23 Feltehető, hogy az 1529 őszén felgyújtott várról átterjedt tűzvész pusztította el ezt a települést is. Lengyel A., A középkori Győr, Győr várostörténeti tanulmányok (1971) 103. 24 Slovenské Múzeá 1968. 25 L. Culen, Habáni a habánska keramika, Vlastivedny őasopis 4. Rocnik XXII. 1973. 172—175. 26 L. egy 1701. évszámos rákos, madaras tál közepén az évszámot keretező koszorút vagy egy másik, szintén trnavai tányér 1696 évszámot körbefogó koszorút. (L. Culen i. m. képein.) 27 Krisztinkovich B., Bevezető, Mészáros Gy. Szekszárd és környéke törökös díszítésű kerámiai emlékei, Szekszárd 1968. 3—4. 28 Kozák K., A sümegi és a szigligeti vár 17. sz. végi kerámiája, A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. 1966. 81—91. 2. t. 10—13. 29 Mészáros Gy., i. m. XL. t. 3. 86