Arrabona - Múzeumi közlemények 16. (Győr, 1974)
Szőke B. M.: Leletmentő ásatás az ún. Teleki-laktanya udvarán
(20—40 cm); benne bőven találtunk leleteket: középkori kerámiát, állatcsontot, római terra sigillatát. Alatta egy széles, ritkán kavicsos, szürke földű, leletmentes rétegben — annak felső részében — újra csak leletekben gazdag, világosszürke sávot találtunk középkori edénytöredékekkel, bográcsperemekkel, terra sigillata-töredékekkel. A legalsó réteg vízszintes, zöldessárga, agyagos sáv leletekben nem nagyon bővelkedett. Az 1. szelvény déli felében másfél méter mély, teknőszerű, hosszú beásás elvágta az előbbi rétegeket. A beásáson belül 10—20 cm vastag kavicsrétegek váltakoztak barna, laza földcsíkokkal, agyagsávokkal. A rétegek a 2. szelvényben is folytatódtak és a kiszedett várfal beásásának széléhez csatlakoztak. Sajnos azonban igen nehezen keltezhetők, mert az előkerült kevés lelet jellegtelen újkori töredék. Az 1. és 2. szelvény keleti oldalának metszetében egy kb. 5 m hosszú téglafalat találtunk, mely a várfalhoz csatlakozott, s mint utóbb kiderült, valamilyen belső támpillér lehetett. A támpillér falszerkezeti vizsgálatából a következőket szűrhetjük le: A várfaltól távolodva a kezdetben vízszintesen álló téglasorok mindinkább lejtenek, s az 1. szelvény nagy rétegeit megbontó teknőszerű beásás kavicsrétegeinél végződnek. A fal itt kisebb-nagyobb téglákból, néhol (a vége fele pedig már elég gyakran) faragott kövekből áll, vastag habarccsal. A felszíntől 160 cm-re a téglák és a téglarakás minősége megváltozik: az eddigi kövekkel tarkállt, hevenyészetten rakott téglasorokat felváltják a gondosan rakott, nagyalakú téglák. 210 cm mélyen pedig a fal megvastagodik: 2 cm-es peremkiugrással folytatódik lefelé. Végül érdekes, hogy a gondosan rakott alsó téglasorok is a várfalhoz érve szinte „megtorpannak"; a várfal szomszédságában fél téglák vannak: a „támpillér" tehát nincs szervesen összeépítve a várfallal. A mélyen kiszedett várfal megmaradt tönkjének vastagsága 280—290 cm. Szerkezetében a következőket figyelhettük meg: a fal magvát és tömegét adó középső rész viszonylag rendezetlenül rakott kő- és téglafal, melyet oltatlan mésszel szinte „összeégettek". A falat egyébként eleve enyhén ferdére építették ; ezt a várfal belső oldalán a téglák rakása híven tükrözi. Fokozottan figyeltünk a várfalhoz futó rétegekre, hogy járószinteket, periódusokat különböztethessünk meg. A teknőszerű, nagy beásás kavicsrétegei alatt így fedeztük fel azt a hol vastagabb, hol vékonyabb habarcsos, meszes, téglatörmelékes omladékréteget, melyet a kisszámú újkori kerámiatöredék alapján a 18—19. sz. fordulójára keltezhetünk ; pontosabban a laktanya építése utánra (1750 — ekkor a várfal még állott), de még az ünnepélyes „bástyadöntés" (1820 körül) előttre. 7 A pusztulás okául egyetlen esemény kínálkozik: Napóleon személyesen, 1809-ben kiadott rendelete a vár bástyáinak és falainak használhatatlanná tételéről. 8 Ezt a meszes, habarcsos omladékréteget megtaláltuk a falon túl, a várárokban is : alatta nagyszámú újkori tál, tányér, fazék töredéke, állatcsont került elő. Ennek a — leletekben bőven tarkálló — rétegnek az alját nem sikerült elérni, ami arra utal, hogy a rombolást megelőző időben már erőteljes feltöltődés indult meg az árokban. E fölött az omladékréteg fölött szin7 Csatkai E., Adalékok a győri városfalak pusztulásának történetéhez, Arrabona 2 (1960) 112. idézi Magyar (1821. 56., 63—64. o.) tudósítását (kelt 1821. jan. 11-én) ezen Város hátulsó fal-oldalainak lebontását s mind ezeknek, mind pedig a külső sáncoknak végső elteríttetését" ... elrendelő császári és királyi pátensről. 8 1809 nyarán a franciák elfoglalják a várat, melyet okt. 14-én a bécsi béke értelmében hagynak el. Előzőleg azonban Napóleon rendeletére hadászatilag használhatatlanná teszik a várat (Borbíró—Valló, i. m. 225.). 77
