Arrabona - Múzeumi közlemények 16. (Győr, 1974)

Timaffy L.: Családi gazdálkodástól a szocialista közösségig

gyón nehéz helyzet elé állították az új gazdákat. A beszolgáltatás ugyancsak súlyos teherként nehezedett vállukra. így emlékeznek vissza a nehéz időkre: „Rossz volt a termés, alig volt a búzánk elég kenyérre. Volt egy kis tehenem, azt kellett igáznom, így alig adott valamicske tejet. Meghizlaltam a családnak egy disznót, de nem mi ehettük meg, mert be kellett szolgáltatni a nyolc hold földem után. Rosszabb volt az életem, mint régen, napszámos koromban". — Nem csoda, ha alapító tagként léptek be az 1950-ben alakult szövetkezetbe. Kezdetben itt sem volt könnyű dolguk. Az I. típusú tsz nem volt megfelelő. Mire a gépállomást kifizették és a beszolgáltatási kötelezettségüknek eleget tettek, addigra alig maradt betevő falatjuk. Búzájuk pl. csak vetőmagra lett elég, úgyhogy venniük kellett a kenyeret egész évben. Népes családú adatközlőnk traktorostanfolyamot végzett és besegített dolgozni a gépállomáson, mert ebből a keresetéből tudta csak eltartani családját. A következő évben III. típusú szövetkezetté alakultak, és a tizenkét alapító tag egy brigádba tömörülve közösen végezte el az összes munkát. A régi családi gazdálkodásból tehát eljutottak a szocialista közösségbe és elindultak a felemelkedés útján. A cikolaszigeti családból a pásztor 1858-ig őrizte a községi csordát, és csak a szocialista községgé alakulás után lett állatgondozóvá a szövetkezetben. Azóta már nyugdíjas. Egy fia katonatiszt, másik traktoros, a harmadik szarvasmarhatenyésztő szakmunkás az óvári szakosított telepen. Egy lánya középiskolát végzett, s ma könyvelő. A gyárba ment fiúk közül az egyik visszatért a földhöz, telepes lett Máriakáinokon. Küzdelmes esztendők után ő is alapító tagja lett a termelőszövetkezetnek. Fiai mind szakmunkások. Az ásványi család két fia a felszabadulás után is tovább folytatta egyéni gazdálkodását. Az 1954-es árvíz elpusztította házaikat és nagyon megviselte gazdaságukat. Az idősebb fiú szép állatállományával belépett a tsz-be az árvíz után, mert nem tudta az adót és a beszolgáltatási terheket viselni. A szövetkezeten pedig nagyot lendített a jelentős állami támogatás. Többen beléptek akkor a tizenöt-húsz holdas gazdák közül is. A közösben cukrot osztottak a répa után, fát a közös „erdőllésből", zöldtakarmányt, szénát a háztáji állatoknak. Könynyebben viselték a nehéz esztendőt, mint az egyéniek. 1956-ban mégis felbomlott a szövetkezet. Elsőnek a fogatos, régi gazdák léptek ki, akik az árvíz után kényszerűségből álltak a közösbe. A mi adatközlőnk is visszatért az egyéni gazdálkodáshoz és csak a szocialista községgé alakuláskor lépett újra, idős emberként a szövetkezetbe. A másik fiú, a kertész, az árvíz után is makacsul ragaszkodott egyéni munkájához. Pedig nagy szükségben éltek. A víz elvitte a termést, betevő falatjuk is alig akadt. A szomszéd tsz-tagtól kapott kölcsön egy zsák búzát kenyérre. Családtagjai sorban elmenekültek a faluból, Magyaróvár és Győr ipari üzemei fogadták be őket. Kettesben maradt öregségére feleségével. Mégsem lépett be a szövetkezetbe. „Ha sült krumplit eszünk is, mégis a magunkét esszük!" •— Ez volt az álláspontja haláláig. A rábaközi adatközlőnk négy hold földhöz jutott a földreformkor, s így öt holdon kezdte fiával az új életet a háború pusztításai után. A kezdeti nehézségek őket is nagyon megsanyargatták. Nem is bírták volna másképp, ha a fiú ingázó munkás nem lett volna a győri építővállalatnál. Az ő keresete adta a család biztos létalapját. Az idős ember hamarosan belépett a szövetkezetbe még 1952-ben. így kevesebb lett a gondja és munkája is könnyebb, a sertéstelepen dolgozott. Felesége a háztartást vezette. Főzött az egész családra, mert menye bedolgozott a tsz-be. Zárszámadásig a fiú biztos havi keresetéből éltek. 196