Arrabona - Múzeumi közlemények 16. (Győr, 1974)
Timaffy L.: Családi gazdálkodástól a szocialista közösségig
a többi mind közössé vált, a „mienk" lett. Az ágyat maga használta, de a sublótot már közösen, egy „sufni" volt csak az övé, ahova fehérneműit rakta. A szobában a gazda aludt az asszonynéppel és a gyerekekkel. A férfiak felváltva aludhattak bent egy-egy hétig, a másik addig az istállóban volt a „soros". Lipóton és Cikolaszigeten találtam olyan zsellércsaládokat, akik még századunk elején nagycsaládi közösségben éltek. A lipótinak két hold saját földje volt, a cikolainak semmi. A munkájukból éltek. Mindkét helyen a családfő parancsolt és a népes család: öt és hét gyerek, menyek, vők egyaránt összedolgoztak. A családfő a ház körüli munkát végezte, felesége főzött, takarított. A család többi tagja napszámba járt, részes aratást vállalt, ennek fejében részért kapált, egyelt, rét- és erdőmunkát is végzett az uradalomban. A közös keresetet együtt tartották és abból éltek. Ha volt szabadidejük, a férfiak a vizeket járták, halásztak, tőröztek, s ezzel is segítették a népes család eltartását. Közös házban laktak. Szoba-konyhás, kamrás, istállós volt az épület, és egy szobába zsúfolódott az egész nagy család, egymás hegyén-hátán. Titkuk sem lehetett egymás előtt. Századunk első évtizedében bomlottak fel az utolsó nagycsaládi közösségek kiscsaládokká. A családtagok szétköltöztek, a „maguk uraivá" lettek. A vagyonon megosztoztak, külön házat építettek maguknak és elkezdték „egyéni" életüket. A nagycsaládi formából átrétegződött parasztságunk a feudálkapitalista kiscsaládi életformába. Kísérjük figyelemmel ismertetett családjaink további sorsát. A kunszigeti nagycsalád szétbomlását az asszonyok siettették. „Elegük volt már" a közösködésből, önállóságra vágytak. Megosztoztak a vagyonon, vagyis az apai örökségen, ehhez minden asszony magával vitte a saját hozományát. A legidősebb fiú maradt a családi házban, a másik kettő újat épített magának, így is a falu tekintélyes gazdái között maradtak 45—80 holdnyi birtokterületükkel. Kevés gyermeküket úgy házasították, hogy „egyenrangú", vagyis megfelelő birtokos családokkal léptek kötelékbe, még unokatestvérekkel is, s így a birtokát mindegyik növelni tudta. Legtekintélyesebb gazda a legkisebb fiúból lett, aki felesége hozományával már az osztozkodásnál legjobban járt és egyke fiukat unokatestvérével házasítva össze, a birtokot száz hold fölé emelte. Mind a hárman nagyon jól gazdálkodtak. Főképp állattenyésztésben értek el szép eredményeket. A legidősebb fiú díjnyertes bikákat nevelt, a középső sertésekkel foglalkozott, a legfiatalabbnak is szép lovai, tehenei, ökrei voltak. Szolgát, aratókat tartottak, a sürgős munkákat napszámosokkal végeztették, tehát jól szervezett, szakszerűen kezelt egyéni gazdaságokká fejlődtek. Birtokukat földvásárlással is nagyobbították. Az asszonyok sem maradtak el férjeik mögött. Sok baromfijuk, lúdjaik, kacsáik szép jövedelmet biztosítottak. Ök voltak a zöldségtermesztés mozgatói is. Bekapcsolódva a község Európa-hírű zöldségtermesztésébe, 800—1600 ölön termeltek petrezselymet, sárgarépát, aminek jövedelme szintén tekintélyes volt. A gyomlálás, egyelés főképp asszonyi munka volt, míg az ásás, szedés, szállítás a férfiaké. Egyedül persze nem bírták, itt is napszámosokkal dolgoztattak. Parasztgazdaságaik legszebb virágzásában érte őket a második világháború és a szocialista átalakulás. Az ásványi nagycsaládunk felbomlását a vő indította el még a múlt század végén. A Duna-szabályozásnál vállalt munkát, a falu szélén kis fonott sövényfalú házat épített és feleségével, két gyerekével elköltözött a közösségből. A fiútestvérek csak a családi tekintélyt képviselő gazdasszony halála után „különültek szét". Megosztoztak a vagyonon. Négy-öt hold szántón, három hold erdőn 194
