Arrabona - Múzeumi közlemények 16. (Győr, 1974)

Timaffy L.: Családi gazdálkodástól a szocialista közösségig

kezdték egyéni életüket és a vőnek is jutott három hold föld, egy hold erdő a felesége „jussából". A kisebbik fiú új házat épített a régi telek végében, s így a „funduson" is megosztoztak. A falu társadalmában az átlagos középparasztok között foglaltak helyet. Az idősebbik fiú másfél hold erdőt tört fel az ármentesítés után, s az így megnagyobbodott szántón főképp takarmányt termelt, szép állatokat tartott. A kisebbik fiú mintegy 900 öl irtáson kertészkedni kezdett népes családjával, s bekapcsolódott a község híres káposztatermelésébe. A vő továbbra is eljárt inkább dolgozni a Dunára „mérnökök mellé", míg a földet felesége és családja művelte. Minden munkát maguk végeztek most is, a nagy munkaidőben látástól vakulásig dolgoztak, csak télen volt egy kis nyugalmuk. Akkor meg az erdőre jártak „erdőlleni". A szigetközi parasztok küzdelmes életét élték, minden fillért számon tartottak, magukra csak a minimálisát költötték. Étkezésük, ruházkodásuk a lehető legegyszerűbb volt. De mind a ketten egy kis földet is vettek, hogy gyermekeiket a „családnak megfelelően" indíthassák az életbe. A családi vagyon így is felaprózódott. A rábacsécsényi nagycsaládi közösségnek a világháború vetett véget. A kisebbik fiú bevonult katonának, és még az elején elesett a szerb fronton. A családfő meghalt tizenötben, az özvegy menyecske újból férjhez ment egy özvegy emberhez, s így a közösség felbomlott. Az osztozkodás után két-három holdas zsellérsorba kerültek. A megmaradt fiú még négy holdat „fogott föl árendába" és így gazdálkodott. Volt egy lova, két tehene, egy anyadisznója, két-három hízója. Három gyermeke segítette a kinti munkában, míg a ház körül az asszony dolgozott. A szegényparasztok nehéz életét élték. Egyik fia „bezupált" a katonasághoz,^ másik otthon maradt a gazdaságban, s amikor megnősült, a húga pedig férjhez ment, a kis családi vagyon még kisebbre zsugorodott. A lipóti zsellércsalád közössége előbb bomlott fel, a cikolaszigeti maradt meg legtovább. A szegénység tartotta őket össze. Lipóton az egyik fiú beállt az uradalomhoz cselédnek és kiköltözött a majorba. A másik elment hajósnak, a harmadik maradt meg a házban, napszámba járt családjával együtt és alkalmi munkára a Dunára. Az egyik lány férjhez ment a faluban, férjéhez költözött, a másik Pestre került szolgálónak és feleségül vette egy gyári munkás. A cikolai család kényszerűségből maradt együtt, mert sem telkük, sem erejük nem volt hozzá, hogy külön-külön házat építsenek. Továbbra is napszámba jártak, egyikük pásztornak állt és családjával más faluba költözött. A gazdasági fellendülés indította el őket az egyéni úton: ketten a gyárba mentek dolgozni, egy pedig az erdészetnél talált kenyeret. Házhelyhez jutottak és apránként felépültek. Gyerekeik közül többen szakmát tanultak: kovács-, ács- és kőművesiparban dolgoztak. így érte őket a felszabadulás. A szocialista társadalom hozta parasztságunk életében a legnagyobb változást. A termelőszövetkezetek megalakulása, az egyéni gazdálkodás megszűnése kettészakította a korábban egységes funkciójú családokat. Eddig a családok társadalmi és gazdasági közösségek voltak egyszerre. A szocialista társadalomban azonban a család már csak az összetartozás szerepét tölti be, a termelés megszervezése ettől különvált, társadalmi keretek közé, a szövetkezetek kezébe került. A szocialista társadalmi rendbe legkönnyebben a szegény zsellércsaládok találták meg az utat. A lipóti két testvér öt és nyolc hold földhöz jutott a földreformkor családjuk létszámának megfelelően. Azonnal munkához láttak. Igaerőhiánnyal küszködve, szegényen, de összefogással megmunkálták a földet. A terméseredmények azonban gyengék voltak, az időjárás, vízjárás szeszélyei is na13* 195