Arrabona - Múzeumi közlemények 16. (Győr, 1974)

Timaffy L.: Családi gazdálkodástól a szocialista közösségig

nyok. Ha sok volt a munka, a gyerekére csak éjszaka moshatott, vasalhatott a menyecske, amikor a többiek aludtak, mert a napi dolgot nem hagyhatta el miattuk. Bizony, látástól vakulásig dolgozott a szegény asszony. Szabadidőnk hétköznap sohasem volt. Legfeljebb vasárnap délután jutott kis idő arra, hogy a kisgyereket karunkra vegyük és elmenjünk valahova látogatóba." Cikolaszigeten Kovarek Józsefné férje tízholdas családi közösségében kezdte asszonyéletét, s már nagymama volt, amikor meghalt az utolsó pillanatig parancsoló anyósa, és végre a maga ura lehetett. Egész élete tűrés, engedelmesség volt. Nem „szívelték" egymást az anyósával. Nem is emlékszik vissza szívesen arra az időre. „Nem szerettem otthon, a közösben. Mikor a mezőről jöttem hazafelé és megláttam a kaput, mintha tőrt szúrtak volna a szívembe." A Rábaközben, Rábacsécsényben Nagy Ignác családja az első világháborúig nagycsaládi közösségben művelte hét hold földjét. A családfő, a „gazda" két fiával és azok családjával élt együtt. Két leányát férjhez adta, akik uruk famíliájához költöztek. A gazda parancsolt az egész háznépnek. Sokat tűrtek miatta, mert részeges ember volt és ha „elitta az eszit", végigverte a családot. A fiai lefogták, ha az anyjukat vagy a menyecskéket bántotta, de soha nem ütötték meg. Felesége, a gazdasszony, béketűrő, jó asszony volt. Menyeit tanítgatta a munkára és a tűrésre. A család betegeit ő ápolta, sok jó szere volt a betegségek ellen. Igen templomjáró asszony volt, számon tartotta a család elhalt tagjait, misét mondatott értük, otthon gyertyát égetett a haláluk évfordulóján. Imakönyvében voltak a születések és halálozások dátumai. A temetőt is ő gondozta, mindig rendben tartotta. Itt is egy helyre temetkezett az egész család, együtt volt az egész nemzetség. Temetkezési rendjük megegyezik a honfoglaláskori temetők rendjével.

3 A férfiak munkamegoszlása hasonló volt a már említett családokéhoz. A gazda irányított, fiai az állatokat gondozták és a határban összedolgozott az egész család. Szolgára, napszámosra nem telt, így maguk végeztek el minden munkát. Esténként beszélték meg közösen a másnapi tennivalókat, de a döntés joga mindig a gazdáé volt, a többiek engedelmeskedtek. Az asszonyok a ház körüli munkákat végezték, gondozták a baromfiakat, sertéseket és a kertet, de besegítettek a mezei munkába is. Csak a gazdasszony maradt ilyenkor otthon főzni. A menyecskék kora reggel és este dolgozhattak a maguk szűkebb családjára (varrás, foltozás, mosás a gyerekek és férjük számára), napközben a rájuk eső közösségi munkákat végezték. A gazdasszony osztotta be őket. A gyerekek napközben együtt játszottak a nagyobbak felügyelete mellett, ugyancsak a nagyok dajkálták a kicsiket. Tíz-tizenkét éves korukban már befogták őket könnyebb munkákra és ettől kezdve bedolgoztak a családi közösségbe. A kereset közös volt. A családi kasszát a gazda kezelte. A férfiak „borravalót" kaptak vasárnaponként. Búcsúra, mulatságokra „elspóroltak" egy kis takarmányt vagy gabonát, hogy legyen miből mulatni. A menyecskéknek „aszszonypénz" járt a piacra vitt termékek árából. A többit a közösbe kellett adni. Pontosan elszámoltak mindenről a gazdának. A házban minden közös volt, a bútorok, felszerelés. A menyecskék hozományát móringlevélben rögzítették. Ennek tanúsága szerint az első fiú felesége egy sublótot, egy ágyat, dunyhát, két vánkost huzattal, két lepedőt, abroszt, törülközőt, szakajtóruhát és saját fehérnemújét hozta a közösségbe, ezenfelül egy süldő malacot, egy üszőborjút, két ludat és tíz baromfit. Ebből csak a testi ruháik (alsó- és felsőruha) volt egyéni tulajdonuk, 3 Timaffy L., Nagycsaládi hagyományok a Szigetköz népi temetkezésében. Arrabona 2. (1960). 13 Arrabona 16. 193