Arrabona - Múzeumi közlemények 16. (Győr, 1974)

Timaffy L.: Családi gazdálkodástól a szocialista közösségig

bomlásában, az egyéni életforma kialakulásában jelentős szerepe volt a vízszabályozással, ármentesítéssel, erdőirtással, rétfeltöréssel lehetővé vált területgyarapodásnak, de ugyanígy a civilizálódásnak és a termelőeszközök fejlődésének is. S ugyancsak a gyors technikai fejlődés, a gépesítés, kemizálás, a termelés és értékesítés problémái tették szükségessé a politikai okok mellett az egyéni gazdálkodásból újabb közösségbe, a termelőszövetkezetekbe parasztságunk átrétegeződését. A társadalmi átalakulás együtt járt a földművelés fejlődésével a nyomásos gazdálkodásból a korszerű forgórendszer kialakulásáig, a régi hagyományos munkaeszközök után a gépesítésig. Hasonlóképpen hatott rá az állattartás fejlődése a régi félszilaj tartástól az istállózásig, s a mai korszerű tenyésztési, takarmányozási eljárásokig. Együtt fejlődött vele a népi közlekedés, a gyalogos és kocsis piacozástól a teherautókig, buszjáratokig, vagy a település, építkezés, a régi sövényfalú kunyhóktól a mai összkomfortos lakóházakig és a korszerű bútorzatig, háztartási gépekig. Az összefüggések rövid áttekintése után vizsgáljuk meg az átrétegeződés folyamatát részleteiben is. I. Társadalmi átalakulás A régi nemzetségrenddel kapcsolatban álló nagycsaládi forma a Kisalföldön sokáig fennmaradt. Maradványait megtalálhatjuk a múlt század végéről, sőt századunk elejéről.

2 Hosszú fennmaradásának okát nemcsak a természeti adottságokban kell keresnünk, hanem az erős családi tekintélyrendszerben is. Felbomlásában ugyancsak a tekintély csökkenése játszott szerepet a földrajzi tényezők mellett. Jellemzője volt az egy házban vagy közös udvarban összezsúfolódott, több nemzedékből álló nagycsalád, amit a családfő, nálunk „öreg" jelzővel illetett nagyapa vagy nagyanya, ennek halála után az apa, vagy özvegysége esetén az anya tekintélye tartott össze. A család földjét együtt művelték a fiak, menyek, vők, és közösen gazdálkodtak a család vagyonával. Együtt nevelődtek a gyerekek, az unokák is. Ez a nagycsaládi közösség nem függött a földbirtok nagyságától. Vannak adatközlőim nagygazdák, közép- és kisparasztok, sőt szegény zsellérek rétegéből is, akik életüket ilyen nagycsaládi közösségben kezdték. Az ő visszaemlékezéseik alapján szeretném megrajzolni ennek a társadalmi formának a képét, birtokkategóriájuk, vagyis társadalmi helyzetük rendjében. A kunszigeti Szalay család a múlt század végén még közösségben művelte 160 holdnyi, nagyparaszti birtokát. A családfő, „öreg" Szalay András tekintélye tartotta össze a közösséget. Idős ember volt már, Özvegyen élt, haláláig ő irányította a gazdaságot. Ö volt a „gazda". Maga fizikai munkát nem végzett, csak parancsolgatott, de mindent megbeszélt fiaival. A család hivatalos dolgait intézte, az adót, eljárt a községházán, vagy ha kellett, a városon, ö döntött a beszerzés, vásárlások vagy eladások ügyében. Vásárokra eljárt fiaival. Ö kezelte a család pénzét, de elszámolt róla a családtagoknak. Otthon a ház körül tett-vett, javítgatta a szerszámokat, felszerelést, előkészített a munkára. Ösi joga volt az első vetés. Akkor kiment a határba, és még kézzel szórta ki a magot az első táblán. Valóságos szertartás volt. A folytatást már a fiai végezték. A határba csak 2 Fél E., Egy kisalföldi nagycsalád társadalom-gazdasági vázlata. Érsekújvár, 1944. Timaffy L., Szigetközi Krónika. Győr, 1958. 190