Arrabona - Múzeumi közlemények 16. (Győr, 1974)

Timaffy L.: Családi gazdálkodástól a szocialista közösségig

szemlékre járt ki és asztagrakáskor. Azt mindig személyesen ő irányította. Erkölcsi tekintélyével fenntartotta a rendet a családban, dicsért, dorgált, ha kellett, büntetett .Akarata ellen nem volt fellebbezés, és ebben az egész család megnyugodott. Halála után legidősebb fia állt a helyére, ugyanazzal a tekintéllyel. A nagy gazdaságban bizonyos munkamegoszlás alakult ki a három fiútestvér között. Mindegyik a rá kiszabott munkát végezte. Állandó dolguk volt az állatok gondozása. A legidősebb fiú a lovakat kezelte, a középső a teheneket, ökröket, a legfiatalabb pedig a növendékeket. Az állatokhoz tartozó istállórészt tisztán tartották, előkészítették a takarmányt, etettek, itattak, s a rájuk bízott állatokkal dolgoztak is, vagyis a legidősebb testvér járt a lovakkal, a középső az ökrökkel. A teheneket az asszonyok fejték. Dolgoztak a határban, de szolgát is tartottak, a sürgős, nehéz munkákat pedig napszámosokkal végeztették. A napi munkákat a családfő osztotta ki, de este, vacsora után mindig együtt beszélték meg a másnapi tennivalókat. Felelősséggel csak a rájuk bízott munkáért tartoztak. A jó munkára, másra nem kellett gondolniuk. A közösség gondja a családfőé volt. A maguk szűkebb családjában, feleségük, gyermekeik dolgában maguk dönthettek, de mindent megbeszéltek a családfővel. A nőknek hasonló volt a helyzetük a nagycsaládi közösségben. A legidősebb fiú felesége volt a rangidős, vagyis a „gazdasszony", mivel a családfő özvegyen maradt. Ő irányította a ház körüli munkát és parancsolt sógornőinek, akik férjük születési rangja szerint következtek a családi ranglistán. A gazdasszony felelt a család ellátásáért, a ház tisztán tartásáért, a ruházatért, a kertért és a ház körüli állatokért, a baromfiakért, sertésekért. Önállóan azonban semmiben sem dönthetett a gazda, vagyis a családfő beleegyezése nélkül. Személyes dolga volt a főzés, a kenyérsütés és a baromfiak ellátása. A középső fiú felesége takarított, ellátta a disznókat. Ez rengeteg munka volt, hiszen három anyadisznót tartottak, a szaporulataikkal együtt és tíz-tizenöt hízót hizlaltak részben saját ellátásukra, részben eladásra. A legfiatalabb fiú felesége a főzésnél segített, s az ő dolga volt a tálalás, felszolgálás étkezésekkor, valamint a mosogatás. A kerti munkát közösen végezték, ugyanígy a fejést is, de mindegyik ugyanazt a két-két tehenet fejte, amelyik ,,már a kezéhez szokott". Közösben mostak, a mángorlás után osztották szét a ruhákat, mindenkinek megvolt a saját „jele", s a vasalást már minden asszony maga végezte, ugyanígy a varrást, foltozást is. Megbecsülésük a közösségben munkájuk alapján történt. A középső menyecske szegény lány volt. A család ellenezte a házasságot és azután is nehezen fogadta be. Kezdetben lenézték, nem is beszéltek vele, rengeteget dolgoztatták. Ezért volt az övé a legjobban lenézett és a legnehezebb ház körüli munka, a sertések gondozása. Amikor látták, hogy milyen dolgos, ügyes, a munkája után kezdték megbecsülni és fogadták be maguk közé. A legkisebb fiú felesége, a harmadik menyecske „mindenkinek a szolgálója" volt. Az ő sorsa volt a legnehezebb. Ebben nem számított az anyagi helyzete, vagyis a hozománya sem. „Néki volt a legtöbb hozománya, mégis szolgálnia kellett a többinek, mert ő volt a legfiatalabb menyecske." Szombatonként este az egész család cipőit neki kellett kipucolnia. Ha asztalhoz ültek, le sem ülhetett. Állva evett az asztal mellett, hogy mindig kéznél legyen. Ő szolgált fel, hordta a pohár vizeket is a többieknek. Az étkezésnél mutatkozott meg talán leginkább a nagycsalád tekintélyrendszere. Asztalfőn ült a családfő, a gazda. Jobbján ültek fiai születési rangsor szerint, balján az asszonyok. Az asztal végére a gyerekeket ültették. A tálból először a gazda merített. Ő szelte fel a kenyeret, a húst is ő osztotta ki a családtagoknak. A közös tálból az ülés sorrendjében merítettek. Legvégére maradt a harmadik menyecske, aki csak állva kanalazgatta az ételt. 191