Arrabona - Múzeumi közlemények 15. (Győr, 1973)

Timaffy L.: Meister der Metallkunst in Győr

A bevonáshoz szükséges ipari ezüstöt vagy dukátaranyat vásárolták, mert csak tiszta színarannyal lehetett aranyozni. Régen ásványi, lipóti, nagybajcsi aranyászoktól szívesen vettek mosott aranyat, mert a tiszta „sárarannyal" igen szépen tudtak dolgozni. A századforduló óta a tűzbe vonás technikáját már csak ritkán alkalmazták, helyette áttértek a galvanizálásra, mert egyre több lett a nikkelezés és fogyott az arany-, ezüstmunka. Kezdetben elemmel, batériával- fejlesztették az egyenáramot (a műhelyben patariának mondták), az utolsó évtizedben pedig már villanyárammal dolgoztak. Először itt is csiszolókorongokkal tisztára csiszolták a bevonandó tárgyat. Három finomságú koronggal dolgoztak: a smirglikorong a nagyját vitte le, majd a szőrkefe (fibriszkefe) kitisztította, és a rongykorong fejezte be a tisztítómunkát. Itt is elkészítették a bevonóanyagot: arany-, ezüst-, nikkel- vagy vörösrézfürdőt. A nikkelt, vörösrezet sósavban oldották fel. A hozzávaló nikkel- vagy vörösrézsót úgy vásárolták. Az aranyat, ezüstöt erős ciánnal maratták széjjel, majd felhígították és felfőzték. Az így elkészült fürdőbe vezették a batéria két sarkát, egyik oldalra a negatív, másikra a pozitív sarkot. A negatív oldalra tették a bevonandó darabot, pozitív oldalán pedig a bevonóanyagot pótolták, mert a pozitív oldal (anód) átlökte a fémszemcséket a negatív oldalon (katód) lévő tárgyra. Nikkel- vagy vörösréz-galvanizáláshoz egy óra kellett, az arany, ezüst fél óra alatt elkészült. Ezután kivették a bevont tárgyat a fürdőből, megmosták, majd fűrészporban megszárították. Az aranyat, ezüstöt vérkővel fényesítették szappangyökéroldat segítségével. Óvatosan simítgatták az aranyfelületet a vérkővel, a szappangyökéroldat síkossága pedig megakadályozta a karcolást. Amilyen fényes volt a vérkő, olyan fényt adott az aranynak is. A réz-, nikkel-, krómbevonatökat pedig rongykorongra kent fehér masszával fényesítették. A század elején, a húszas, harmincas évekig igen kedvelt szokás volt a kisgyermekcipőcskék rézbevonása, galvanizálása. így rakták el a családok emlékbe. A cipőcskéket megtisztították, viaszba mártották, majd rézporral megszórták, így vezetővé tették. Finom rézdróttal behálózták és vörösréz plasztikfürdőbe rakták. Amikor már összefüggő volt a bőrön a rézréteg, kivették a fürdőből, a drótokat leszedték, kireszelték, kisimították, és a cipőt átadták a megrendelőnek. Az ötféle fő munkamódszerrel kiöntött vagy kivágott, domborított, cizellált és bevont darabokból forrasztották össze a nagyobb műveket. A kelyhek talpát és kupáját domborították, szárát öntötték, s a három részt összeforrasztották. A szentségtartók talpát, fogantyúját ugyanúgy készítették, a felső részt pedig aranyozott és ezüstözött, szépen cizellált lemezekből forrasztották egybe. A tömjéntartókat, füstölőket, gyertyatartókat, csillárokat ugyancsak több részből állították össze. A különböző formájú kancsók nyolc-tíz darabból is készültek. Művészetté magasztosult ezekben a mesterség. « Timaffy László MEISTER DER METALLKUNST IN GYŐR In Győr waren die Meister der Metallkunst: Gold- und Kupferschmiede, Silberund Bronsearbeiter weitaus berühmt. Die ersten schriftlichen Angaben über sie sind aus dem Jahre 1525 im Verrechnungsbuch des Győrer Kapitels zu finden. Im 17. Jahrhundert wissen wir über drei Meister, in 1771 arbeiteten schon vier Meister mit sechs Gesellen (Knechten) in Győr. Sie arbeiteten in den Rahmen einer gemeinsamen Zunft mit den Meistern von Komorn (Komárom), Neuhäusel (Érsekújvár) und Gran (Eszter238