Arrabona - Múzeumi közlemények 15. (Győr, 1973)

Timaffy L.: Győri fémművesek

12. ábra. Aranyozott, domborított réz képkeret (Anti János és Timaffy Gyöngyvér felvételei) Lőtt, domborított, cizellált vagy kivágott tárgyakat szükség és kívánság szerint nikkellel, ezüsttel vagy arannyal vonták be. Ez nagyon régi munkamódszer volt, csak a század elején váltotta fel a galvanizálás, vagyis bevonás elektromos áram segítségével. A patérozás a tűz erejét használta fel a bevonásra, ezért ,,tűzezüstözés"-nek vagy ,,tűzaranyozás"-nak is hívták aszerint, hogy ezüsttel vagy arannyal vonták be a tárgyat. Csak abszolút tiszta felületet lehetett bevonni, ezért először lecsiszolták, kefével, ruhával kitisztították a bevonandó tárgyat. Közben elkészítették a be vonóanyagot. Az ezüstöt vagy aranyat „kilágyították", vagyis papírvékonyra kilapították, kikalapálták. Ezután ollóval apró szeletekre vagdalták, és az olvasztó grafittégelyben higanyba rakták. Tűzre tették az olvasztókemencén és hevítették mindaddig, amíg a higany „megfalta" a fémet, vagyis az arany, ezüst felolvadt benne. Az így nyert tömör higanyt kihűlve ecsettel felkenték a bevonandó tárgyra, majd a kemencén faszénparázs fölött lassan forgatva hevítették, míg a higany elpárolgott, az arany vagy ezüst pedig rásült a tárgyra. Mikor már nem gőzölgött a higany, akkor lett kész a bevonás. A higanygőz a kemence kéményén át távozott, vigyáztak nagyon, hogy meg ne mérgezzen senkit. Amikor kihűlt, még a szükséges csiszolást, fényezést végezték el rajta. Ez a módszer volt a bevonás legrégibb technikája. Évszázadokkal ezelőtt is így dolgoztak az ötvösök, rézművesek. Kedvelték ezt a módszert, és századunkig alkalmazták a galvanizálás mellett is, mert így vastagabban lehetett a tárgyakat, főképp kelyhet, szentségtartót bevonni és tartósabb volt. Szórády mester is húsz évig jótállt érte. 237