Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)
Vörös K.: Győr művelődése a dualizmus korában
mazódik ugyan egy Kisfaludy Károlyról elnevezendő irodalmi és társaskör terve, de a részvétlenség még ekkor sem tűnik el. Végül 1908-ban — de már a nemzeti irodalom konzervatív irányának zászlaja alatt, s ez irányzat szellemi vezérének, Beöthy Zsoltnak bábáskodása révén — fog létrejönni a kör, anélkül azonban, hogy az ekkorra már ízlésbelileg is erősen polarizálódott győri társadalom számára irodalmilag képes lenne irányt mutatni, vagy akár csak ténylegesen összefogni is a társadalom minden irodalomkedvelő elemét. Tudományos jellegű szervezésről azonban ekkor már egyáltalán nem esik szó, amit viszont mostanra nem annyira a győri tudományos erők közönye, hanem inkább a tudományos élet — már a történészszervezkedés esetén is megfigyelhető — hallatlan erejű Budapestre koncentráltsága indokol. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a város nem tudja megbecsülni a tudományt és a tudást: jellemző erre az a hatalmas részvét, mely a katolikus tanítóképző egykori igazgatóját, a kiváló turkológust, a konstantinápolyi levéltári kutatásai során tragikusan elhunyt Karácson Imrét kíséri utolsó útjára: a tömegben a rendőrség alig bírja fenntartani a rendet. 16 8. A város kultúrapártoló társadalmi rétegeinek megosztottságára, a város zenei életét szervezni kívánó, Petz Lajos adatgazdag művéből jól ismert kísérletek története szolgál különösen tanulságos példával. A kép a zenére magára változatlan erővel irányuló, a polgári társadalomra különben is jellemző erős (a szórakoztató zene területén a 70-es évek elején 12 cigányzenekart, köztük országos hírű együtteseket is eltartani képes) igény ellenére is, az ezt az igényt már művészi szinten kielégíteni akaró társadalmi szervezeti formák állandó változását mutatja. Az abszolutizmus lazulásakor, korszakunk elején reformkori kezdeményekhez csatlakozva meginduló Dalkör már 1862-re Ének- és Zeneegyletté alakul át. Működését azonban különböző belső ellentétek miatt már 1868-ban felfüggeszteni kényszerül, és csak 1872-ben indul meg újra. Ám 1880-ra az egylet újabb válságba kerül; ezúttal 3 évig tart, míg ismét magához tér. 1888 újabb átalakulást hoz magával, 1896-ban pedig az ún. „Zenekedvelők" csoportja, egyelőre csak 4 évre, kiválik az egyletből. 1905-ben újabb, immár véglegesnek szánt szétválásnak lehetünk tanúi: ismét a régi Zenekedvelők válnak külön, ezúttal Filharmonikusok néven. E legújabb bifurkáció után azonban a már mindkét félnél beálló teljes szervezeti pangásból a két csoport egyesülése után mint a Zeneegylet végső formája, egy betéti alapon álló Hangversenyrendező Társaság alakul ki, mely a korábbi egyesülésnek már elég rendszertelen vendégszerepeltetési politikája után legalább a város rendszeresen színvonalas vendégprodukciókkal való ellátását fogja biztosítani egészen korszakunk végéig. A városi társadalom zenei igényeinek kielégítésére irányuló fent ismertetett, korszakunkon át egymást váltó vagy egymással versengő szervezkedések mögött azonban nem csupán a minden efféle szervezethez hasonlóan nyilván itt is nagy szerepet játszott személyi — s ezenfelül itt Győrben, legalábbis kezdetben bizonyos, az ízlésben csökevényesedett nemzetiségi — ellentéteket kell sejtenünk, hanem magának a polgári társadalomnak és a polgári életformának teljes átalakulását is. A győri zenei életnek egész korszakunkon átnyúló fejlődése először mintha még a jómódú, elsősorban háztulajdonos, ám még részben német polgárság és az inkább már magyar hivatalnokság és értelmiség tempósabb, 16 Bászel E.—Kemény J., A Kisfaludy Irodalmi Kör negyedszázados története 1908— 1933. Győr, 1933. Bánkúti E., Kovács Pál és a győri Ismeretterjesztő Egylet, GySz 1936. M5—119. 1.; Bene I., Karácson Imre élete és müvei. GySz 1936. 137—171. 1. 375
