Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)
Darkó J.: Adalékok Rábapatona X–XIII. századi történetéhez
„ .. . — évi nyolc dénárt — Kálmán intézkedése értelmében királyaink csak azoktól a szabadoktól szedték be, akik nem saját birtokukon éltek, hanem mások földjein dolgoztak. Azzal, hogy közvetlenül a királynak fizették az adót, az államhatalommal való közvetlen kapcsolatuk is kifejezésre jutott. Lassan azonban szokás lett, hogy a király a birtokos uraknak átengedte a földjeiken élő szabadok adóit, akik felett így a földesúri hatalom még szorosabbá lett. Először egyházi nagybirtokosok szerezték meg a jövedelmet, például a borsmonostori apátság még Imre királytól kapta meg a falvaiból az uralkodónak járó szabaddénárokat." Azonban a XII. században az oklevelek már úgy emlegetik a szabaddénárokat fizető libereket, mint akiket el szoktak adományozni a földdel együtt, amelyet műveltek. Az 1222-i Aranybulla végleg a földesurak kezébe adta őket, amidőn kategorikusan biztosított minden szervienst, hogy földjeiken a király nem szed szabad dénárt. 28 Nem sokkal később az egyház is eléri ezt. Ugyancsak az 1222-es heiligenkreuzi oklevélben szereplő exactio is olyan teher, amelytől az egyháziak kiváltság elnyerésével igyekeztek szabadulni ekkortájt. A johanniták az exactiok alól már 1217-ben mentesültek. Borsmonostor pedig az 1225-ös privilégium magnumában érte el ugyanezt, mely oklevélben olvasható különböző időközi censusok elengedése szintén megtalálható az 1222-es heiligenkreuzi oklevélben. 29 A borsmonostori oklevelek, és közülük az 1225-ös privilégium magnum, különösen érdekesek a heiligenkreuzi oklevelekre nézve. Szentpétery I. mutatta ki a két monostor hamisítványai között fennálló szoros kapcsolatot. A szoros kapcsolatra utal az is, hogy Bors ispán később a királytól is megerősített magánadományát éppen a heiligenkreuzi barátoknak tette. Az említett hamisítványok pedig két valós oklevéltől veszik eredetüket. Ezek pedig az 1222-es heiligenkreuzi és az 1225-ös borsmonostori oklevelek. Ebben a két oklevélben szereplő, mar említett megegyezéseken kívül még egy érdekességet tartalmaz az 1225-ös borsmonostori oklevél. Ugyanis a birtokon élő népeket jobagioknak és hospeseknek nevezi. A borsmonostori oklevelet Erdélyi L. XIV. századi hamisítványnak tartotta, mivel az „a monostor összes úrbéres népeit csupán jobbágyok és vendégek nevével részletezi, ami egy századdal későbbi felfogásra, társadalmi állapotra vall". 30 A heiligenkreuzi oklevelek közül az 1217-es oklevélben találkozunk a jobagio kifejezéssel. Tulajdonképpen az ott szereplő jobagiók jogállásukat tekintve meg kellett egyezzenek az 1225-ös borsomonostori privilégium magnum jobbágyaival és vendégeivel, korábban mindegyikőjük fizette a szabaddénárokat. 28 Mályusz E., A magyar köznemesség kialakulása Századok 1942. 284—5. Kálmán I. 80. § : „Liberi... qui in terris laborant aliorum, pro libertate tantum denarois dent." I. 45. §: „Denarii octo, qui de liberis singulis colligebantur; a modo non accipiantur." — Imre király adománya: „ ... et omnes liberos denarios de eisdem villis ad usum regalem provenientes..." Fejér Georgius, Codex diplomaticus et civilis 3/1. t. 457. (Továbbiakban: Fejér.) A monostort azután jogának birtokában II. Endre is megerősítette. Ö 1225-i nagy privilégiumában így mondja: „Dedimus igitur ipsis libertinos ( !) denarios, qui vulgo fumarii vocantur ... ab omni populo eorum, tarn de hospitibus ubique commorantibus, cuiuscunque condicionis sint..." Fejér, 3/2. t. 68., — Az oklevelek kritikáját ld. Szentpétery L, A borsmonostori apátság oklevelei Bp. 1916. 27, 31, 76. és köv. 11. (továbbiakban: Szentpétery. 1916) Aranybulla 3. §. 29 Szentpétery, 1916. 78. A johanniták 1217-es kiváltságlevelét ld. Fejér, 3/2. t. 241., a borsmonostorit ld. 28. jegyzetnél, a heiligenkreuzit ld. 25. jegyzetnél. 30 Szentpétery, 1916. 70. 261
