Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)

B. Sergő E.: A döri kerámia

módik már az agyag, mikor a felülete fényesedni kezd. Szitával fahamut szór a sulyokra és először kisebb, majd a nagyobb lapjával verni kezdi a kupacot. „A földkészítés nehéz munka". Az eddigi feldolgozás, — kivéve az agyag helyének összesöprését —, kizárólag férfimunka. Szeles a következő munka, amelyet a fazekas felesége és leányai végeznek. Leguggolva szelni kezdik az agyagkupacot, felülről lefelé haladó mozdulatokkal. A vékony szeletekre vagdalt agyagban könnyebben megtalálják a szennyeződést. A mesterné a leszelt agyagdarabokból nagy „buciikat" készít. Ezek a buciik lazán összenyomott fejnagyságú agyagrögök. A buciikat a műhely sarkába hordja, majd az agyag helyét felsöpri és finom homokkal felszórja. Ezt a homokot a Kápolnai-dűlőből hordják; ezt találják a legfinomabbnak, ezen csúszik jól széjjel az agyag. Leáztatás következik ezután. Melencében tiszta vizet hoz be a fazekas a műhelybe. Egy-egy buciit kézbevesz, a melence fölé tartja az egyik kezével, a másik kezével pedig vizet szór rá. Tiprás következik; a legnehezebb előkészítő munka. A leáztatott buciikat a műhely közepén leszórt homokra körberakja, egymáshoz ragasztja a fazekas. Ezután a kezében elmorzsolgat egy darabot belőle, hogy elég puha-e a megdolgozásra. Összesen 40—42 buciit rak fel 6—7 sorban a műhely közepén. Mikor minden buciit leáztatott és lerakott, összenyomja őket egy csomóba. Állni hagyja, hogy a kupac átszívódjon, minden részét átjárja a víz. A földelőkészítés munkája gyakorlatilag egész délelőtt folyik. Amíg a kupacnak állnia, vízzel szívódnia kell, a fazekas és a családja megebédel. Az agyagot ebéd után kezdi el tiporni. Ez a munka mindig kifejezetten férfimunka, ehhez kell a legtöbb fizikai erő, ez a legnehezebb és legfinomabb finomító tevékenység. Völcsey mindig maga tiport, amióta azonban a fia beletanult a mesterségbe, ő végzi ezt a nehéz munkát. Az ifjabb Völcsey már tíz éves korában kezdett a tiprásban segíteni édesapjának. Mire segéd lett belőle, ő vette át teljesen ezt a munkát. Az idősebb Völcsey csak felügyelt, irányított, esetleg korrigált a tiprás munkáján a gyűjtésünk idején. A tiprás menete a következő: az ifjú Völcsey Lajos először „összerugdalja" körben az agyagot. Bal lába a földön van, a jobb az agyag oldalán. Testsúlyának egyik oldalról a másikra történő áthelyezésével rúgja össze az agyagot. Mikor ezzel a módszerrel már egyszer körbejárt, az agyag alól felszabadult területet a húga újból felhomokozza. Ezután Völcsey az agyag tetejébe megy taposni. Ha már egyszer fönt körbement, „kerűt rajta egyet", az oldalát „berúgja". Minden kerülő után be kell rúgni az agyag oldalát, mert csak így tömődik kellőképpen. Ha ezt a műveletet elhagyja, az agyag oldala szétterül, a szélei elválnak. Tiprás közben az idősebb Völcsey kezével megnyomkodja az agyagot, hogy lássa, jó-e már. Addig kell állandóan körbe kerülnie, amíg úgy ki nem nyúlik, hogy a közepe is olyan vékony lesz, mint a széle. A tiprás látványnak nagyon szép; az egész, kiterített agyag úgy fest, mint egy nagy csiga; a csigavonalak menetét a fazekas talpa cifrázta ki. Ez a látványos, szép munka azonban nagyon nehéz, „emberölő". Vágás következik a tiprás után. A kitiport agyagot a vágóval, mintegy 30 x 30 cm nagyságú négyzetekre osztja, elvagdalja. A kockákat úgy szedi fel, hogy ujjaival az egyik szélénél felemeli, lábujjaira állítja, aljáról a homokot egy kis cirokseprűvel lesepri. Az agyagszeleteket a fal mellett egymásra rakja olyan módon, mint ahogyan a kőműves rakja a téglákat a falazáskor. Tiprás következik a vágás után, „berúgásokkal" váltogatva. Három rétegbe 210