Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Környei A.: Internacionalisták visszaemlékezései a soproni Liszt Ferenc Múzeum gyűjteményéből

halt. Nem is ismerte senki. Talán erről jó volna megemlékezni, aki az eszméért odaadta az életét. Hősi halált halt szegény ember. (Kérdés: És hogyan tetszett hazajönni?) — 1920. december 6-án leszereltem. Akkor leszázalékoltak 70 százalékra. Még 13-ig ott voltam Szamarkandban, és azután eljöttünk. Fölmentünk Uraiig, Uraitól fölmentünk Moszkváig, Moszkvától Pétervárig. Pétervártól ki az Északitengerre, és egy Harald nevezetű hajóra szálltunk be Baltiszki Portnál. Mert a tenger be volt fagyva egyik kikötőben, és Baltiszki Portig mentünk vonaton és ottan szálltunk hajóra. Haralddal Stetinig jöttünk, onnan meg aztán vonaton. (Kérdés: És magát is elvitték a csóti táborba?) — El ám, kérem szépen. És nagyon méltatlankodtam, amikor ... —• Bán elvtársat ismeri? — Szóval rendszeresítettek egy emlékérmet, akik a vörös hadseregben szolgáltak. Rendszeresítettek. És kérem szépen, én nem tudom, hogy az országos központból kerestek, vagy pedig a megyétől kerestek, de engemet itten kerestek, hogy fölvegyék a nevemet erre a harci érdemrendre. Aki jogosan mondom, hogy megszolgáltam, mert 22 hónapig viseltem az egyenruhát, szovjet egyenruhát, és minden tűzvonalban, minden fronton benn voltam. És kérem, azt mondja nekem Bán elvtárs; nem hoztál haza magaddal valami papírt, hogy te vöröskatona voltál? Hát, hogy lehet ilyent kérdezni? Azt mondtam, Bán elvtárs, mikor beértünk a határra, én azt mind összeszabtam, megsemmisítettem. Azt mondja, miért? Hát, mondom, agyonlőttek volna. Csóton hányat elpusztítottak, likvidálták. Elkérték kihallgatásra és sohase jött vissza közibénk. Mindennap kihallgattak, hogy majd talán elszól az ember valamit. Az ember gondolkodott, kapott egy pofont, na, még nem gondoltad meg, mi voltál, vagy micsoda? Volt köztünk zsidó is, volt református is, volt katolikus is, mindenféle náció volt köztünk. És ugye, mindennap zavartak bennünket a templomba istentiszteletre. Én nem vagyok zsidó, máma a zsidóknak az istentisztelete van. Másnap katolikus istentisztelet, nem vagyok én katolikus, én református vagyok. Azt mondták, az egész társaság egy rothadt kommunista társaság. Mindennap kihallgatásra kellett menni. Rá akarták az emberre szugerálni, hogy vöröskatona volt. Mondom kérem, hát én olyan laikus voltam, hát én nem is értettem hozzá. Na aztán kaptam egy jó pofont, meg egy rúgást is, fölbukfenceztem. Rámparancsoltak, hogy rendesen álljak, katonásan előttük. Mikor elbúcsúztatott a főhadnagy, az a komisz gazember, piszok strici, kérem szépen azt mondja : Ide figyelj ! Te addig katona lesz, amíg az apai házadnak a kapuját át nem léped. Akármit csinálsz, fölhúzunk a Bakonyban, és onnan a hollók fognak leszedni. Evvel búcsúztattak el. (Kérdés: És amikor hazakerült?) — Megfigyelés alatt voltam sokáig. Hazakerültem márciusban, még karácsonykor is megfigyelés alatt voltam. December 13-án jöttem el Szamarkandról, és másik év március 24-én értem haza, 21-ben. Úgy hogy nem is akartam hazajönni. Ott akartam maradni Németországban, vagy akárhol, nem jövök haza. És kérem szépen, megfigyelés alatt voltam. Este, ha egy csillag följött, akkor már jelentkezni kellettem. Egy Gerencsér nevezetű tiszthelyettes volt, csendőrök voltak. Apám meg anyám, szóval szegények voltunk, a tiszthelyettesnek szokott dolgozni. És történetesen akkor, karácsony előtti napokban disznóölés volt, és anyám is ottan volt meg apám is. Fát vágott neki, tisztogalódott, mindent készített nekik. Bementem. Egy Sider nevezetű csendőrőrmester, vagy, nem tudom, milyen rangja volt. Mondom neki, hogy jelentkeztem, őrmester úr. Azt 474