Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Lengyel A.: Adalékok a győri munkásmozgalmak történetéhez (2)

körülményeket leszámítva —• rendben folyt le a népgyűlés, a tömeg szétoszlatására nem kellett külön intézkedéseket foganatosítani.

1 A századforduló körüli időszak munkásmozgalmi eseményeiről egyébként a kutató — a levéltári anyag alapján — csupán ama szűkszavú féléves rendőrkapitánysági (részben főispáni) összefoglaló jelentésekből gyűjthet adalékokat, amelyek a városi tanácshoz, illetve a belügyminiszterhez kerültek felterjesztésre, így ezekből állapítható meg annyi, hogy az 1899. év második felében a helybeli (győri) nyomdászok sztrájkba léptek, s csak a munkaadók és munkások közt létrejött „békés" megegyezés alapján vették fel újból a munkát. Szerencsére azonban többet tudhatunk meg erről a kéthetes munkabeszüntetésről a helyi polgári sajtóból, amely — többek között — az alábbiakat kö^ zölte hasábjain: ,,A győri betűszedők ma reggel nem jelentek meg helyükön. Sztrájkolnak. November 30-án memorandumot adtak át a győri nyomdafőnököknek, amelyben a következő kívánságok vannak: 1. Kilenc órai munkaidő, 2. Egyházi ünnepek megtartásából keletkező munkaszüneti napokat a heti bérből ne húzzák le, 3. Felszabadult szedő minimális heti bére 8 frt, a második évben 11 frt. legyen, 4. Külön óra díját emeljék, 5. Tanonctartást a segédek számának kulcsa szerint korlátozzák, 6. A 11 frt-os minimumot már elért segédek heti bérét azonnal 1 frt-al emeljék."

2 Ha nem is sikerült valamennyi követelésnek érvényt szerezni, ez a bérharc mégsem volt hiábavaló. A következő év folyamán eggyel megnövekedett az állandó ellenőrzés alatt tartott munkásegyletek száma, ugyanis megalakult a „Győri szobafestő, mázoló, fényező, aranyozó és címfestő segédek szakegylete". Az 1900-as esztendő legjellemzőbb mozgalmi szimptómája azonban feltétlenül az volt, hogy a vagongyári munkásság — főleg a nyár elejétől kezdődően —- egyre nyugtalanabb és agresszívebb magatartást tanúsított a vállalat vezetőségével szemben. Június hó 8-án a dolgozók titokban gyűlést akartak tartani, hogy a tervbe vett sztrájk részleteit megbeszéljék. Szándékuk azonban idő előtt ismeretessé vált, így a gyűlés megtartására nem kerülhetett sor. Annyit viszont sikerült elérniük, hogy a gyár igazgatósága — a kapitányi hivatal előzetes figyelmeztetése alapján — részben teljesítette a munkások követeléseit. — A helyi polgári sajtónak nem nagyon tetszett ez a lépés, mint ahogyan a betegsegélyező pénztárak készülő reformjával kapcsolatban is óvatosságra intett. Egyik június végi cikkében az alábbiakat írta: „Szociálpolitikai szempontból veszélyes a javaslat, mert új tápot nyújt a szocializmus apostolainak abban, hogy a pénztárak autonómiáját megszünteti. Mert ámbár a megyei közgyűlési szervezet megmarad, de sem a közgyűlés, sem az igazgatóság semmit sem tehet a szövetségtanács jóváhagyása nélkül, a segédek és munkások pedig az ő pénzükön felállítandó szövetségtanácsban egyharmad arányban lennének képviselve. Ebből igen hálás anyaga és állandó programpontja fejlődnék a munkásgyűléseknek."

3 Arra vonatkozólag, hogy a gyárvezetőség említett sakkhúzása mennyire csillapította le a kedélyeket, Angyal Armand főkapitány év végi jelentéséből lehet a szükséges következtetéseket levonni. Ebből ugyanis az derül ki, hogy a vagongyári munkásság ettől a részeredménytől függetlenül a nyárvégi és őszi hónapok folyamán több ízben kívánt gyűléseket tartani a sztrájkmozgalmakra irá1 GySmL:l Főispáni bizalmas iratok. 58/1899. 2 GyH 1899. évf. 282. sz. 3 Uo. 1900. évf. 145. sz. 394