Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Vörös K.: Városépítés Győrben a dualizmus korában

hoz hoztak a taligások — közkutat ui. a társaság csak két helyen volt hajlandó felállítani, s ezek számát csak hosszas huzavona után lett hajlandó a Nádorvárosban — ahová a vasúti töltés alatt csak 1893-ban vitték át a vízvezetéket — két, az Újvárosban pedig a korábbi egy mellé egy második kút felállításával bővíteni: ezeknek fogyasztását a város fizethette. A tárgyalások a végleges szerződés megkötésére időközben tovább húzódtak, de a minisztérium még 1894-ben is vonakodott azt jóváhagyni: helyette a városnak a vízmű megváltását kezdte ajánlgatni. A társaság azonban ezt csak a városra igen kedvezőtlen feltételek mellett vállalta, amit a városi közgyűlés (amelyben persze ott ültek a társaság részvényesei) el is fogadott volna. A minisztérium azonban ellenállt, s megszabta feltételeit: a társaság legalább napi 2500 m

3-re növelje a vízmű kapacitását, s azt 40 éven át a város igényeinek megfelelően fokozatosan emelje, míg az 50. év végén az egész mű a város tulajdonába megy át. Nem véletlen, hogy a minisztérium a vízművel szemben támasztott igényei között a vízhozam növelése ilyen nyomatékkal szerepelt. A század végére a vízfogyasztás ilyen roppant növekedése mellett ui. már állandósult a vízhiány, és ezen az sem segített, hogy az 1884-ben ásott első kút mellé 1886-ban egy 128 m hosszú és 60 m átmérőjű, lyukasztott kőagyagcső-galériát süllyesztettek le, s egy 2,5 m belső átmérőjű kutat ástak, 1889-ben pedig egy 176 m mély artézi kutat is fúrtak. A telep további bővítésére azonban a részvénytársaság nem volt hajlandó, viszont 1898 igen száraz májusában beszüntette az öntözővíz szolgáltatását. A város —• mely először inkább Győrsziget és a gyárak vízellátásának megszüntetését követelte, persze eredménytelenül —- erre a rendőrségen jelentette fel a társulatot. A városi rendőrség, éppúgy, mint fellebbezési fóruma, a polgármester természetesen kötelezte a társaságot a város igényeinek kielégítésére, a városi Közigazgatási Bizottság azonban, melyben már nem a városi érdekek voltak túlsúlyban, megsemmisítette a határozatokat. Mindkét fél számára világos lett azonban, hogy a tárgyalás az egyetlen megoldás: némi huzavona után 1899. január 1-ével a város végül is 171 ezer forintért átvette a vízműveket. A vízhiányon azonban már a város által rögtön az átvétel után fúratott újabb, 126 m mély artézi kút sem segít — mint ahogy már a megváltás előtt felkért minisztériumi szakértő is megmondotta; a készlet még új fúrások esetén is legfeljebb 15 évre elégséges. Ráadásul a város új vízvezetéki szabályrendelete kötelezővé tette a vízbekötést minden 500 K bérérték feletti olyan háziba, melynek utcáján vízvezeték húzódik. S hogy ez a feltétel minél jobban meg is legyen, a vízvezetéket 1904-re már az egész városra kiterjesztik, ül. a kiterjesztés tervének végső szakaszába lépnek. Ugyanakkor az időközben már ismét tűrhetetlenné váló vízhiány csökkentésére többfelé végzett próbafúrások alapján 1905-ben Révfaluban új vízkészleteket tárnák fel. Az itt fúrt, 35 m mély kút napi 2100 köbméteres — már elektromos motorokkal szivattyúzott —• vízhozama azután valóban tehermentesíti a kiskúti vízművet: néhány év múlva a révfalui víz kellemetlen vasízét is kiküszöbölik. Az 1906-os vízműbővítési tervek már 26 km-es csővezetékkel számolnak: igaz, ekkorra bekapcsolódott a hálózatba Győrsziget és Révfalu is. 1908-ban öt kút vize táplálja a vízvezetéket, melynek fővezetéke 8, elosztóhálózata pedig 87 km hosszú (1888-ban még csak 12 km volt), és évi 1 millió 140 ezer (1888-ban még csak 123 ezer) köbméter ivóvizet képes juttatni a lakosságnak. Ez a víz azonban köbméterenként 9 filléres önköltségi ár mellett a fogyasztónak 30 fillérbe kerül: Magyarországon a tihj. városok 378