Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Vörös K.: Városépítés Győrben a dualizmus korában

14. A város szennyvizének elvezetésével azonban csaknem egyforma jelentőségűnek bizonyult a város ivóvízzel való ellátása. A két igény nagyjából egyidőben jelentkezett, mikor világossá lett, hogy a megnőtt számú népesség által fokozottan szennyezett Duna-víz közvetlen fogyasztása már járványok veszélyét rejti magában. A vizes taligásoknak, vízhordóknak, akik Győrszigeten a Schlosser-féle fatelep mellett hatóságilag kijelölt merítőhely ékről töltötték lajitjaikat, és a víz sajtárját egy garasért árulva széthordták a városban, úgy látszott, hogy csakhamar bealkonyult: Budapest után a legelső magyar városként Győr is elhatározta vízvezeték építését. Győr vízvezetékkel való ellátására az első kísérletek 1875-ig nyúlnak vissza, s először — budapesti mintára — szúrt Duna-víz felhasználására tett javaslatokkal. A tervek azonban (az eljárás nem bizonyulván elég jövedelmezőnek az anyagi nehézségekkel küzdő, adósságokkal terhelt város számára) nem realizálódtak. Hasonlóan drágállotta a város az immár a Duna helyett a várostól keletre, a Kiskúti ligetben fúrandó kutakból történő víznyerés 1878-ban benyújtott tervét és költségvetését is: ez ui. 225 ezer forintba került volna. A vízmű megépítésére ezek után a magántőke vállalkozott: a gőzmalom-tulajdonos Back, és a zsíradékgyáros Stirling, gróf Khuen-Héderváry Károly, akkori főispán támogatásával 1883-ra rt-t alakítottak, mely immár lényegesen szerényebb, mindössze 143 ezer forintos terv alapján 1500 db 100 frt-os részvényt bocsátva ki, végül is hozzákezdett az építkezéshez. A szakértőül meghívott Zsigmondy Vilmos, aki a budapesti Széchényi-fürdő kútjának fúrásával a kor Európájának legmélyebb fúrását végezte el, ugyancsak a Kiskút területén javasolta kút fúrását. Az rt. kiadta a megbízásokat: a csövek, a gépek Prágából, a víztartály Bécsből érkeztek, az építőmunkákat és a hálózatépítést győri cég vállalta, a földmunkát a szabadhegyi parasztok végezték. 1883 augusztusában a gázgyárral szemközt megtörtént az első kapavágás, november elejére már készen voltak az épületek. 1894 júniusában elkészült a 26 m magas víztorony 3300 hl-es tartályával, sőt 100 házba már be is kapcsolták a vízvezetéket. A vízszolgáltatás alapja egy 5 m átmérőjű, 7 m mély kút volt, mely napi 1600 m

3 vizet adott: a vizet két, egyenként 40 lóerős gőzszivattyú nyomta fel a víztoronyba. A társaság 80 évi monopóliumot kapott, ennek fejében 28 tűzcsapot is köteles fenntartani a városban: a házakba bevezetett vízért a tulajdonosnak a lakás nagysága szerinti átalányt kellett fizetnie. A bekötött házak száma az 1888. évi 324-ről 1908-ig 1151-re nőtt. Jellemző a technikai feltételek megteremtésével megnövekvő igényekre, hogy míg 1888-ban még csak 2857 lakószoba volt bekapcsolva a hálózatba, addig 1908-ra már 7070, a bekapcsolt fürdőszobák száma pedig 20 év alatt 19-rol 539-re nőtt. Ami viszont jellegzetesen mutatja a közművezettség szerepét a város iparosodásában: míg a vízmű 1888-ban csak 5, 20 év múlva már 22 gyárat látott el vízzel. A rendszernek azonban kezdettől fogva megvoltak a maga súlyos hibái is. A város a tárgyalások idején kényszerhelyzetben volt: kénytelen volt elvállalni a társaság feltételeit, hiszen a lakosság ivóvízellátását sürgősen meg kellett oldania. Ezért adta meg az építési és üzemelési engedélyeket a Belügyminisztérium hozzájárulása nélkül is, mely egyrészt a monopólium 80 éves voltát találta túl hosszúnak, másrészt világosan látta, hogy a városnak a társasággal szemben a szerződés semmiféle biztosítékot nem nyújt. Ráadásul a vízbevezetés nem volt kötelező, s a magas vízdíj éppen azokat a legszegényebb rétegeket tartotta vissza a víz bevezetésétől, akiknek számára ez a legfontosabb lett volna. A külvárosi szegénység tehát továbbra is kút- és Duna-vizet ivott, amit legalább ház377