Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Vörös K.: Városépítés Győrben a dualizmus korában

zések azonban csak 1880 körül indulnak meg: ekkor készülnek el a Jedlik Ányos utcában, a Bástya utcában és környékükön az első tojásszelvényű, modern, föld alatti csatornák 9271 frt-ért. 1886-ban beszereznek egy nyolc lóerős lokomobilt is a csatornák vizének a folyóba való átemelésére. A föld alatti csatornázást 1888-ban nem folytatják, hanem az e csatornákhoz vezető, még felszíni folyókákat építik meg. Időközben 1886-tól az árvízvédelmi munkák kapcsán válik szükségessé az Űjvárosban a Rábca és a Rác utca, valamint a Plébánia-köz és környéke csatornáinak megépítése is. Ezek azonban az árvízvédelmi töltések alatt, tehát elég alacsonyan ömlenek a Rábcába, s emiatt a közönség nem kötelezhető arra, hogy házi csatornáit ezekbe kapcsolja be. Az 1880-as években ezeken kívül a Rábca mentén talaj vízlevezető csatornákat is készítenek. E még csak részleges csatornázási kezdemények után az 1886-os kolerajárvány azonban ráébresztette Győr vezetőit arra, hogy a város immár általános csatornázásra szorul. Az általános csatornázási terv előtt el kellett végezni a város lejtmérését. Fedezet híján azonban ezt csak 1891 végén rendelhette el a közgyűlés, egyúttal 27 ezer forintot utalva ki e célra. A felmérés 1893-ra elkészült, és Barcza Károly, a város (műszaki tanácsnoka további másfél év alatt el is készítette a csatornázási tervet. Ezt a tervet 1896-ban a közgyűlés elfogadta, azonban 1897-ben a Belügyminisztérium, különböző műszaki problémákra hivatkozva, visszautasította. A tervet végül is a Földművelésügyi Minisztérium Közegészségügyi Osztálya készítette el 1901-re — díjmentesen, de talán éppen azzal váltva ki egyes helyi körök haragját. Az állítólagos szakszerűtlen csatornázást felhánytorgató közgyűlési interpellációkkal szemben 1907-ben lefolytatott széles körű vizsgálat éppúgy, mint a gyakorlat azonban a tervezőt és a kivitelezőt egyaránt igazolta. Győr csatornázása úgynevezett úsztató egyvezetékes rendszerű; a hálózatból a vizet szivattyúk emelik át a Dunába. A szivattyúk hajtóereje körül azonban már építés közben vita támad: sokan ui. nem bíznak a Diesel-motorokban, és ekkor merül fel a csatornaművel egybekötött városi villanytelep végül el is fogadott, meg is valósított terve. 1903—1904-ben kiépítik a csatornahálózatot: éppen a Belügyminisztérium műszaki észrevételeinek alapján még az Újváros csatornahálózatát is a belvárosi rendszerbe kapcsolják, 1904 őszén már átveszik az egész rendszert, a szivattyútelepnek a Ganz-gyár által késve szállított villanymotorjaival együtt. A költség 1 millió 100 ezer korona volt, melyből a villanytelep berendezése csak 282 ezer koronát igényelt. A város a csatornahálózatot ezután állandóan továbbfejlesztette. 1908-ban már megindul Győrsziget csatornázása is, egyetlen közös főgyűjtővel, melynek vizét végül ugyancsak a belvárosi főgyűjtőn át juttatják a Dunába. 1908-ra a város csatornáinak hossza meghaladja a 28 km-t (1911-ben már eléri a 31 km-t), a rendszer értéke pedig megközelíti a másfél millió koronát; fenntartása a városnak évi 108 ezer koronájába kerül, mely összeg azonban a csatornázott házak után szedett illetékekből egészében megtérül. A város ui. minden háztulajdonost kötelez házának a csatornahálózatba való bekötésére, s a használati alapdíjon túl a házbér jövedelem, ill. a házadó nagysága szerinti díj fizetésére.

15 15 A csatornázás történetére a polgármesteri jelentések és a legfontosabb öszszefoglalások HÉ 1889 ;4, 1893:11, 1894:8, 1897:8, 1898:14, 1897:8 (a finanszírozás alapelvei), 1899:11, 12, 1900:6, 1901:15, 1906:12, 1908:11, 15, 16, 1910:12 és 1913:21 (Győrsziget és Révfalu); az 1908. évi számszerű adatok MVStÉ 118. tábla. 376