Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Vörös K.: Városépítés Győrben a dualizmus korában

gával. Ami azonban e községek idecsatolása révén még jelentősebben megnövekszik, az a zsúppal vagy a náddal fedett külvárosi házak 265-ről 401-re emelkedő száma: ebben főleg Révfalu 101 ilyen épülete, általában pedig Szabadhegy falusias házai foglaltatnak. A tulajdonképpeni városképet azonban e távoli, a várostól határozottan elkülönülő periféria házai már nem befolyásolják. A város központja, a Belváros nagy vonalakban az első világháborúig megőrizte történetileg kialakult arculatát. Sem a szabályozások — eltekintve a Karmeliták környékének átrendezésétől — sem az építkezések, modernizálások nem érintették lényegesen: megmaradt az a régi utcahálózat, melyet a 60^as évek elején még a Tűztoronyból kitekintő pillantása láthatott, és megmaradt a régi épületek nagy része is. A jelenség okát a város gazdasági fejlődésének sajátossága adja meg: a város gazdasági életének irányváltozása ugyanis nem járt együtt a régi győri polgárság hirtelen anyagi összeomlásával, legalábbis nem olyan mértékben, mely a belvárosi ingatlanok tulajdonviszonyaira szélesen kihatva, az apró telkek a modern bérházépítéshez feltétlenül szükséges, jól kihasználható nagyobb telkekké való összevonását is lehetővé tette volna. Hozzájárult ehhez a nagyobb építkezésben jó üzletet látó tőkének a város átmeneti gazdasági stagnálásának éveiben megfigyelhető tartózkodása is a győri befektetésektől. De ahogy a régi győri háztulajdonos nem kényszerült rá ingatlanának eladására, ugyanúgy a végül is építkezni kezdő tőke sem volt arra kényszerítve, hogy mindenáron ragaszkodjék a Belváros viszonylag csekély területéhez. A város terjeszkedésének a Ferenc- és Ferdinándvárosban, mint láttuk, már korán biztosított lehetőségei ugyancsak hozzájárultak az óváros viszonylag érintetlenül maradásához. A fejlődés e két külvárosban már korszakunk elején is jelentős eredményeket ért el: itt (és a legfőbb pontjain az "Újvárosban is) elsősorban az 1840 és 1860 közötti években, a város kereskedelmi virágzásának csúcspontján megteremtve a még a klasszicizmus kiegyensúlyozott arányait őrző s legfeljebb a romantika egyes, szerényebb díszítőelemeivel élénkített koraeklektikus épületeknek azokat a nyugodt, a Belváros régi városképéhez még harmonikusan, bár nem észrevehetetlenül hozzásimuló utcasorait, melyeknek legszebb példáit máig szemlélhetjük az Alkotmány utca, az Arany János utca, a Fürst Sándor utca, a Kossuth Lajos utca, a Rákóczi Ferenc utca egyes szakaszain. „Sűrűn állnak a szerény, polgárias barokk házak, manzardtetővel, nagyon diszkrét, szinte szerény dísszel. A kapu meg az ablak kap egy kis ornamentikát, de csak annyit, hogy kopasznak ne hasson. Polgárias szerénység üli meg ezeket a kedves, lakályos házakat: még a tipikus sápadt zöld színük is csak kevéssé feltűnő, szerénykedő" —• foglalja össze á történeti Belváros látványát a századelő egy műértő, finom ízlésű győri vendége. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Belváros városképe nem ment át bizonyos — ha nem is jóvátehetetlen — változásokon. Sem az öreg, még a 17— 18. századból ittmaradt utcák, sem a koraeklektika házsorai nem tudnak ellenállni a kereskedelem vevőket toborzó igényének: Ha a régi házak megmaradtak is, földszintjüket — ahol az üzlethelyiségek vannak —- már a 60-as évektől kezdve lassanként elborítják az új stílusnak megfelelően díszítésektől roskadozó kirakatszekrények. A 80-as évek végén örömmel regisztrálja a polgármester az „élénkebb utcákban" a portálok díszítése körül meginduló versengést: az egyetlen 1888. évben 5—6 „díszes kapuzat" emeli az „utcák külcsínjét". Ez a versengés azonban csak élesedik, olyannyira, hogy a városi tanácsot 1910-ben közbelépésre is késztette •— bár nem a stílus, hanem a helyi asztalosipar érdekeinek védelmében, lévén a kirakatszekrények és portálok egyre inkább bécsi aszta367