Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Sterbetz I.: A hansági túzokállomány természetvédelmi problémái

f álláspontot képvisel (Fritsch, 1870, Donászy, 1901, Chernél, 1904, Csík, 1915, Lovassy, 1927, Kunszt, 1933). A manapság Európa-szerte tapasztalt háremjelenségeket vagy csoportos párosodást (Lorenz, 1935, Festetics, 1968) a túzok esetében nem tekinthetjük természetes állapotnak. Kontinensünk évszázadok óta erősen vadászott területein a leszűkült élettérben bekövetkező, nagymérvű kakashiány kényszerű változásokat okozott a párzási magatartásban, hogy a hímek adott körülmények között is be tudják fajfenntartó szerepüket tölteni. Elvitathatatlanul 1:1 a nemek kívánatos ivari megoszlása, annak ellenére, hogy ez az arány Eupában már alig néhány, helyi populációnál tapasztalható. A túlságosan kevés hím madár káros biológiai következményeit még fokozza az a tény, hogy a harmadik életévükben kifejlődő tyúkokkal szemben a túzokkakas tenyészérettségét csak negyedik-ötödik esztendejében éri el. így egy populáció mindenkori tenyészértékének megállapításánál nem valamennyi nyilvántartásba vett kakassal, hanem csupán az eredményesen párosodó, négy évnél idősebb példányokkal számolhatunk. A Győr-Sopron megyei intézményes túzokszámlálások 1967. évi statisztikája szerint Mosonszentjános környékén 20 kakasra 52 tyúk, Mosonszolnokon 15 kakasra 40 tyúk, Lebenyben 2 kakasra 5 tyúk és Császárréten 3 kakasra 13 tyúk jutott. A szomszédos Alsó-Ausztriában és Burgenlandban — ahol 1961—66 között is 53 kakast lőttek ki a maroknyi állományból — még rosszabb a helyzet Itt már csupán minden kilencedik-tizedik tyúkra számlálnak egy érett kakassal (Festetics, 1968). A Csallóközben Stollmann A. levélközlése szerint harminc-negyven tyúk mellett hét-tíz kakassal jellemezhető az ivararány. A sok évtizedes, eltúlozott vadászat kétségtelenül döntő tényező a magyar túzok pusztulásában, és a Hanság esetében elsősorban ezzel magyarázható. Nem kétséges, hogy a problémák korábbi feltárása és ennek megfelelő természetvédelmi beavatkozás esetében az 1941—1969. időközében bekövetkezett, mintegy 70 százalékos országos állományveszteséget töredékére lehetett volna csökkenteni! Az egyes populációk mindenkori ivararánya híven tükrözi az ott folytatott vadgazdálkodást. A Kárpát-medence túzoklakta tájait mérlegelve, sajnos, ebből a 4. ábra. Túzokvadászat a XIX. század ötvenes éveiben (Sterio Károly rajza) 104