Arrabona - Múzeumi közlemények 10. (Győr, 1968)

Domonkos O.: Száz éves a soproni múzeum, 18671967

meg a társulat célját: „A megyében levő őskori, ó-kori és közép kori régiségek felkutatása és gyűjtése ajándékozás, vásárlás, becserélés és ásatások eszközlése útján és azoknak a társulat székhelyén alapítandó régiségtanban való közszem­lére és tudományos használatra szolgáló rendszeres felállítása." A 9. § a társulat vagyonáról rendelkezik: „Feloszlás esetében a társulat vagyona és régiségtára a magyar nemzeti múzeum örök tulajdonává válik, miért is az összes gyűjte­mény lajstroma a nevezett országos intézetnek minden év kezdetével az alapít­ványi tőkék kimutatásával együtt a társulat közgyűléséből felterjesztendő." 50 Az alapszabályok tervezetét maga Paúr Iván állította össze Bella Lajossal. Külö­nös a 9. § rendelkezése, miszerint feloszlás esetén a gyűjtemények kikerülnének a megyéből, mert éppen maga Paúr nyilatkozott úgy az előkészítő megbeszélé­sen, hogy gyűjteményének ,,. . . kiváló becse az, hogy sopronmegyei ere­detű . . .", de a felajánlás ünnepélyes kinyilvánításánál is úgy szólt, Sopron me­gyének, Sopron megye lelkes közönségének adja azt. „Hisz e kincs mást nem illethet. Ezer éven át Sopron megye földje takarta azt és anya keblében rejtve óvta meg szentségtelen kezek elől: és most midőn azt az archaeologiai fúróval kikutattam: csak kötelességet teljesítek, midőn őstulajdonosának visszaszolgál­tatom." 51 Az értékes gyűjteménynek először a bencés-gimnázium adott helyet saját régiségtári helyiségében, melyet díjmentesen engedett át. 52 A hely azonban ha­marosan kicsinek bizonyult, mert már 1886 júniusában maga Paúr Iván veti fel tágasabb helyiség felkutatását a gyűjtemény célszerűbb felállítására. 53 Horváth Kristóf föoustos elkészítette a Paúr-gyűjtemény katalógusát, miszerint összesen 503 tárgyat vett át és állított is fel. Paúr lakásán levő egyéb tárgyak katalogi­zálására majd később kerül sor, amikor már a megszerzendő új helységbe köl­tözhetnek az anyaggal. 54 Végre 1887 májusában a kismegyeháza (Fapiac) helyi­ségeit elfoglalhatta a társulat, költöztethette a Paúr-féle gyűjteményt. 55 Paúr Iván 1888 decemberében 83 éves korában meghalt, nem érhette meg, hogy gyűj­teményéből látogatott múzeum növekedjék, mert még 1891 februárjaiban is a következőket kénytelen jelenteni a közgyűlésnek Poszvék Gusztáv, a múzeum főcustosa: ,,A múzeumot a közönség számára megnyitni mindeddig nem lehetett, mivel nincsenek elzárható szekrényeink. Azonban egyes személyek több íziben szerencséltették múzeumunkat látogatásukkal: a vendégkönyv a két lefolyt év­ben összesen 15 nevet mutat föl." Az egylet által gyűjtött tárgyak száma össze­sen 135 db (1889—90). 56 A látogatottság gyér voltát 1892-ben helyesen látják a társulat vezetői: „ ... ennek főokát a, helyiségek félrefekvésében kell keresnünk (a Győr felé eső külváros szélén, D. O.), melynél fogva ez a városban csak ideig­óráig tartózkodó vidéki közönség számára csáknem hozzáférhetetlen." 57 50 Uo. 20—24. 51 Uo. 15. 52 Uo. 26. 53 Uo. 30. 54 Uo. 34. 55 Récsei V., SRT első évkönyve. MDCCCLXXXVI. (Sopron, 1887) 54. 56 SRT jkv. 49—51. 57 Uo. 71. 190

Next

/
Thumbnails
Contents