Arrabona - Múzeumi közlemények 10. (Győr, 1968)

Tompos E.: Címeres céhemlékek a soproni múzeumokban

CÍMERES CÉHEMLÉKEK A SOPRONI MUZEUMOKBAN A címerek keletkezését gyakorlati okokra vezethetjük vissza. Az időszámításunk utáni XI—

XII. században a nyugati világ harcosai az arcot is eltakaró, orrvédős sisakok viselésére tértek át, mely felismerhetetlenné tette őket. Igen jellemző ebből a szempontból az ún. Bayeux-i falkárpit egyik jelenete, ahol a lovasai között vágtató Hódító Vilmos feltolja a sisakját és jellegzetes mozdulattal megmutatja az arcát, a mellette lovagló zászlótartó pedig ugyancsak reámutatva kiáltja: „Itt van Vilmos herceg."

1 Kellett tehát valami jel, amiről a barátot az ellenségtől küzdelemben, vagy a lovagi tornák kavargásában meg lehetett különböztetni. Csapattestek részére ilyen célból zászlók, vagy a római légiósok jelvényei szolgáltak, az egyes harcosoknál pedig szinte önként kínálkozott az eddig is díszített pajzs és sisak. A heraldikát közvetlenül megelőző korban pl. Vilmos herceg normann vitézeinél a pajzsok mandula alakúak voltak és a megerősítő vasdudor, vagy szegecsek, esetleg vasveret díszítette őket. Részben ezekből fejlődtek ki a címeres pajzsok későbbi címeralakjai. A megkülönböztető jelek alkalmazásánál nagyon fontos, hogy ezek minél messzebbről és minél könnyebben felismerhetők legyenek. E jelek eleinte változtak, de viszonylag gyorsan megállapodtak és örökletesekké váltak, sőt a rokoncsaládok és hűbéresek is ugyanazt, vagy hasonlót viseltek, kifejezve ezzel is az összetartozást. Idők folyamán az uralkodó családi címeréből fejlődött ki az állam címere. A megyék, városok, testületek stb. is címerekkel ékesítették a pecsétjeiket, zászlóikat és épületeiket. A címerek ismerete pedig egy új tudományág: a heraldika kifejlődéséhez vezetett. Heraldikusaink a hazai címerek közül részletesen feldolgozták a királyi, főúri és nemesi címereket, de elhanyagolták a céhek, polgárok, zsidók és parasztok címereinek ismertetését. E mulasztás pótlása a jövő heraldikusaira vár, de azt, hogy ez nem lehetetlen, a soproni múzeumok anyagán kívánom bemutatni. Uralkodó által adományozott céhcímert igen keveset ismerünk. így például a prágai szűcsökét 1473-ból, (II. Ulászló cseh király adománya),

2 vagy az 1 Kenneth M. Setton, The normán conquest. National Geographic (1966) aug. 206—207. 2 Sedlak V. J. — O. Pocatcich, Erbu prazskych cechu. Svaz. Pratel Rodopusu V. (Praze, 1P45) Tab. III. 107