Arrabona - Múzeumi közlemények 9. (Győr, 1967)

Környei A.: Bors László

Látjuk, a költő világképe megfelel annak az irodalmi irányzatnak, melynek tagja volt és annak a költői programnak, amit publicisztikájában vázolt. A világgal való szembenállás kifejezése individuális lírával. De ahogyan publicisztikában, szépprózában továbblépett erről a talajról, toválbblépett lírájában is. A valóság, a kor ihlette meg a költőt és mozdította ki lírai magányából. A daloló költőt szóló költővé teszi a kor kérdéseinek közvetlen ismerete: Aki régvolt a szóra bátor, szája ferde káromkodástól, szeme színtelen a sírástól. Nézzed a roskadozó térdét nézzed a görnyedező vállát és a dekadens koponyáját. Hejj, Uramisten, Uramisten, akkora a veszettség itten, teheneink is vért tejelnek, borjakat kétfejűket ellnek, szabadíts meg a gonosztól minket. (Falusi magyar ima, első megj.: Falusi magyar miatyánk, A Hét. 1916. I. 18. o.) Ezzel a versével lépett be a passzív esztétizáló költő az aktív háborúellenes líra kórusába. S a kor átformálja életfelfogását is. Erről vall A tékozló fiú hazatér című versében: Fiú: Vérző szájjal a holdat megugattam, a csillagoknak titkait kutattam, mindent látni a tériben és időben, mélyre szállani borban, lélekben, nőben, akartam én, a Kozmosznszívű emfber, láz volt a lelkem Apa: — És szakállad kender . . . Régi dal, régi ügy, sokan mondták ezt már, ki délibábot kerget, rossz úton jár . . . így döbben rá eddigi ars poeticájának tehetetlenségére, s a dialógus végén talál rá a tettre: [Az apa] : (Kezét a fiú bal mellére teszi, azután elhúzza és mint a Röntgen sugárban, látszik a fiú óriási szíve, az apa mutogat és kérdez, a fiú magyaráz.) Apa: Nagy szív, tehát beteg szív, tehát romlott. Fiú: Nem csoda hisz sok éjszakán át bomlott. Apa: De ezt itt mi, ez a forradás? Fiú: Szerelem nyoma, mint lábon ebmarás. Apa: Rebekáért nem fájt Jákob szíve, szerette, szolgált érte, Fiú: Szolgálok érte, add Rebekát ide!" 306