Arrabona - Múzeumi közlemények 9. (Győr, 1967)

Környei A.: Bors László

. . . Nálunk bélyeges minden tehetség és béklyós minden szép, szabad, egyéni, külön élet. Nekünk az kell, hogy bajtársi hűségről zengjenek a költők és Lengye] Menyhért stricinek nevezze a franciákat, kalózoknak az angolokat, és tatároknak az oroszokat... Mi imádjuk Mackensent. . . Gőgösek vagyunk „turáni" eredetükre és közben klerikális hecc-bároktól és Szemére Miklósoktól végleg el hagyjuk törni a kalapács nyelét. ... Ki fog még egyszer gyúlni az örök láng a Recitatív dicséretére. Akkor Canossát fogunk még járatni a ma gőgöseivel a megbántott szegény költőhöz. S az ifjak, akik néhányan mégis hazatérnek, be fogják látni, hogy bizony „kedvesük kisujjáért" de érdemesebb lett volna ontani a csobogó vért."

21 Az idézett részből látszik, hogy nem elégszik meg Bors László a Recitatív irodalmi védelmével, hanem társadalmi térre viszi át a kérdéseket, az ifjúság optimista politikumával támad. Persze még alapvetően irodalmi szemléletű. ..A rothadás mint fő motívum" című cikkében rendszerbe foglalja az individualista irodalom háborús szerepét és saját, valamint az egész Erdélyi Szemle költészetének ars poeticáját adja: ,, . . . jött a háború és a dekadens irodalom érthető módon kezdett kellemetlenné válni. Nemcsak aziért, mert egy haldokló pápáéhoz hasonlatos enervált kéz nem túlságosan alkalmas lőhet a puskahordásra, szóval nemcsak a gyengeség és az untauglich ideál miatt, hanem főleg azért, mert a dekadens irodalom a maga hiperesztéziás, hiperhumánus, liberális, szubtilis és egyéb tartalmával nagy háborúellenes agitatív erőt jelent. . . . Nálunk, Gyóni Géza jött és idekiáltotta Przemyslből: — hol vagytok most fránya intellektuelek, akiket a bús századvége ellett? — Gyóni Géza szomorú karrierje példázza egyébként a legjobban a mi igazságunkat. A gutgesinntsége, muszájhazafisága nagy fiút csinált belőle: a legkirívóbban dekadens magyar költőből. Mert profán elmék számára bármily pradoxonnak tűnik is ez az állításunk, Gyóni Gézáék, Feleki Sándorék, Szávay Gyuláék az igazi dekadensei a magyar irodalomnak. Hiszen csak epigon lehet dekadens és nem az, aki újat hoz, vagy legalább újat akar hozni. Tartalmilag Gyóniék, Szabolcskáék, Szávayék mind gutgesinntek, nem rosszindulatúak a mai társadalommal és annak rémséges szokásaival (lásd háború) szemben. De miért? Egyszerűen azért, mert elméjük szűk úi eszmék, felforgató igazságok befogadására, karuk gyenge és opportunus a verekedésre. Kényelmesebb és okosabb nekik: úszni az árral és amint költészetük verklije továbbnyekergi az ősöktől átvett formákat, úgy a nótáik refrénje is mindig a régi: Isten, haza, király, családi tűzhely, becsületes munka, mely a végén megkapja jutalmát. Ki hát a dekadens: az e akinél a rothasztás a fő cél. és mer rothasztani, vagy az, aki szerint ez a világ minden létező világok legjobbika és intézményei tabuk, amelyekhez tilos hozzányúlni. (Magukban régen elvégezték e kishitű és gyönge lelkek, hogy nemcsak tilos, de veszedelmes is, az ember könnyen megüti a bokáját.) Rombolni kell ahhoz, hogy építhessünk. A rothasztók és rothadok tehát hasznos destruktív munkát végeznek és a nagy építőmesterek pionírjai. Nem tréfa a címünk, a rothadás ma valóban fő motívum kell, hogy legyen művészetben, irodalomban."

22 Ez a felfogás nem minden ponton egyezik a marxista társadalom- és irodalomfelfogással, de kétségtelen, akkori irodalmunk objektív ismeretén alapul, 21 Recitatív. Babits Mihály és esztétiikai méltatás helyett néhány a mai időhöz illő gondolat, i. h. 38—39. 22 A rothadás mint főmotívum. i. h. 48'. 298