Arrabona - Múzeumi közlemények 9. (Győr, 1967)

Barsi E.: Győr környéki gyermekjátékdalok

letti falvakban sem lehetett azonban ez a szokás ismeretlen, mint a jelzett dal­lamok bizonyíthatják. Ezt a feltevést igazolja a Nagybajcson gyűjtött gyermek­játék szövege is, amely a közismert Rege, rege, rejtom-mal kezdődik, s általá­masztja még a győrújfalui változat is. A dallamok és a játékok rendszerezésénél dr. Kerényi Györgynek, az MNT első kötetében levő rendszerezést követtem. Mivel a Győr környéki anyagiban előforduló típusok nem mind egyeznek az ottanival; az előforduló típusok száma nyilvánvalóan kisebb, mint az országos dallamkincset felölelő rendszeré, — a számozásiban az előforduló anyag mértéke szerint el kellett térjek. A publikált anyag pedagógiai felhasználását szerettem volna azzal megkönnyíteni, hogy kü­lönbséget tettem az l sm dallammagvú, a tiszta l s m hangkészletű és az s f mr d-val végződő dallamok között. A kategóriákat pedig a beszéd és dallam határán mozgó dalok csoportjával bővítettem. Mi lett a sorsa a valamikor olyan gazdagon virágzó gyermekjátékoknak? Feleletül álljon itt ez a kis statisztika, amelyet gyűjtés közben különböző kor­osztályhoz tartozó adatközlők körében végzett tudakozódás alapján készítettem : Győrszentiván községben a 60—70 év körüliek emlékezetében megőrzött egykori legkedvesebb 20 játékból a mai 20 év körüliek ismernek: azonos dallammal = 3. mai iskolai énekkönyviben levő dallammal = 2, összesen tehát = 5 játékot. Újabban, az iskolában megtanultak = 2 játékot. Játékismeretük = 7 játék. Győrújfalu községben a 70 év körüli nemzedéknek 30 gyermekjátékát je­gyeztem fel. Az 50 év körüli nemzedéknél feledésbe merült 4 játék. (Libautánzó, Lengyel László, Járom az újvárosi kaszárnyát, Hej piliga táncom.) Ujabb két játékuk a Csákváron volt egy. . . kezdetű és a Paprityi nevű játék, összesen ismert játékuk 28 db. Ugyanitt a 25 év körüli nemzedéknél azonos dallammal vagy annak változatával tudják a Nyissuk ki a .. ., Kecske ment a . . ., Bújj bújj zöld ág . .., Csőn, csőn gyűrű. .., Gyer­tek haza libáim . . ., Hogy a csibe . . ., Góla góla gilice . . ., Sári néni káposztát főz . . ., Ég a gyertya . . ., Repülve jár. .. kezdetű játékokat = 10 Régi játékot mai iskolás könyvben található dallammal tudnak (Elvesztettem zsebkendőmet. . ., Lánc lánc . . ., Süss fel nap) = 3 Ujabbat tudnak (Körben áll egy . . ., Kék nefelejcs koszorú .. .) =2 összes játékuk = 15 A 25 év körüliek a 70 éves generáció gyermek játékdal kincséből elfelejtett, nem ismer tizenhetet! Az iskolás korú gyerekek a mai 70 évesek egykori játékai­ból mindössze kettőt ismernek, (Hinta, palinta . . ., Ég a gyertya ég. . .), és mai iskolás könyvben található dallammal tudnak, az előbbi két, azonos dallammal énekelt játékdallal szemben hatot! (Kis kacsa . . ., Bújj bújj zöld ág .. ., Elvesz­tettem . . ., Kecske ment.. ., Csőn csőn . . ., Lánc lánc ...) összes játékuk tehát 8! Ezekből az adatokból messzemenő következtetéseket még nem vonhatunk le, ahhoz további vizsgálatokra lesz szükség. A számok azonban önmagukban is jelzik a gyermek játékok gyors pusztulását. Annyira közeli a pusztulási folya­mat megindulása, hogy különösebb történeti adatfeltárások nélkül, pusztán az emlékezetre hagyatkozva figyelemmel kísérhetjük. Emellett számolnunk kell azzal a ténnyel is, amelyet kutatásaim során szintén megállapíthattam, hogy az idősebb, 50—70 év körüli generációk tisztábban éneklik dalaikat, mint a mai 256

Next

/
Thumbnails
Contents