Arrabona - Múzeumi közlemények 8. (Győr, 1966)
Dávid L.: A népi demokratikus forradalom Győr-Moson megyében 1945–1948
lések ügyében tárgyalásokat folytathattak a Szovjetunióval és Svájccal. 112 A gyár belföldi fogyasztásra 4000 Ft-ért típusbútor garnitúrákat állított elő. A vármegye törvényhatósági bizottsági ülésen a magas ár miatt interpelláció hangzott el. A törvényhatósági bizottság azzal a kéréssel fordult a kormányhoz, hogy a ,, . . . munkásak által megfizethetetlen magas ár miatt" segítsen a helyzeten, ezen az állapoton. 113 Az iparügyi miniszter (március 21-én) a következőket válaszolta: ,,A nyersanyagok árának aránylag magas volta következtében, úgy a bútoripar, mint az építőipar komoly nehézségekkel küzd,« hogy a mai árak mellett üzemét fenntarthassa, ezidőszerint tehát az árak leszállításáról nem lehet szó. 114 Az élelmiszeripar termelését a nyersanyagellátás, amely a mezőgazdaság helyzetével függött össze, lényegesen befolyásolta. A Koestlin-gyár 130 alkalmazottat foglalkoztatott,' kapacitását nem használhatta ki. 115 A Szeszgyárban a burgonya ipari felhasználását a gyenge terméseredmények miatt korlátozni kellett. 116 A növényi olaj gyártásban országosan túlszárnyalták az 1937—38-as term«lési szintet, 117 a győri Olaj gyár viszont nyersanyagproblémával küzdve a fenti színvonal alatt termelt. 118 Ehhez hozzájárult a gyárvezetés ellenséges magatartása is: az étolaj megdrágítása érdekében részben lassította a munkamenetet, részben raktárra termelt. 119 Az aszályos évek gyenge terméseredményein kívül zökkenőt okozott a lisztellátásiban a győri Back-maloim pusztulása (bombatámadás miatt), valamint a malomtulajdonosok egy részének ellenséges magatartása. Pl. a mosonszolnoki Szórádi-malom vezetői kilenc vagon lisztet feketéztek el. 120 Az ipar területein szabotálások sorozatát követték el a tőkés rend hívei. A Szeszgyár értékes mellékterméke, amelyből hamuzsírt állíthattak volna elő, a Dunába folyt. 121 Rákényszerítették az államot arra, hogy az újjáépítéshez szükséges üveggyártáshoz való nyersanyagnak ezt a részét külföldről szerezze be. Az Olaj gyár vezetősége, a Hutter vezérképviselet fél évre visszatartotta a napraforgódarát: Dohosodásnak indult 157,5 mázsa dara, amikor takarmányhiánnyal küszködtek a gazdák. 122 A textilgyári vezetők egy része visszatartotta a típusárukat, hogy az arák felhajtásával nagyobb hasznot érjenek el. 123 A Magyar Textilben ellenséges elemek rombolást készítettek elő. Oxigénpalackba Tiagy mennyiségű olajat tettek, hogy használat esetén felrobbanjon. A Flayerféle előfonó gép egyik tengelyét kiemelték, hogy megindítása után a gép tönkremenjen. 124 Az angol típusú gépekhez alkatrészeket nem lehetett kapni, és meghibásodása esetén is nagyon hosszú időre teljesen hasznavehetetlenné vált volna. Adócsalásokat követtek el a győri nagykereskedők és vállalkozók. 125 Tetemes adóhátralékban voltak pl. a győri Textil (3 millió), a Gráb-gyár (100 ezer), 112 GyM III. évf. 106. sz. 113 GyÁL Alispáni iratok IV. 3496/1947. alp. 114 Uo. IV. 3498/1947. alp. 115 GyM III. évf. 118. sz. 116 Berend i. m. 334. 117 Uo. 335. 118 GyU II. évf. 116. sz. 119 Uo. II. évf. 202. sz. 120 Uo. II. évf. 2. és 54. sz. 121 GyM III. évf. 117. sz. 122 FKg II. évf. 92. sz. 123 GyU II. évf. 130. sz. 124 GyM III. évf. 170. sz. 283