Arrabona - Múzeumi közlemények 8. (Győr, 1966)

Németh I.: A népi közösségekben élő fiatalok életmódja és kultúrája

A próba a munka egyfajta módosulásaként jön létre. „Nagyfödémes

en keresztapjával tíz avatót hív meg a legény, akik megjelennek a kitűzött időpontban az avatandó házánál, ahol az öreggazda előbb megadja az engedélyt. A kiválasztott tíz markos legény a már előkészített különböző gazdasági eszközöket, terményeket felemeli két, majd egy kézzel és végül az ifjú legény is utánuk csinálja a próbát."

89 Lipóton a legények a községi legelőt kaszálták, s rendes hétköznapi munkát végeztek. Beállították maguk közé a suhancot, aki azzal, hogy együtt kaszáit velük, bebizonyította: méltó a legényjogokra. A legények rendes, értékalkotó munkát végeztek, a suhanc is rendes, értékalkotó munkát végzett. Ebben a változatban a munka eredeti funkcióján túl jelentkezik egy másik funkció is. Kibontakozik az a lehetősége, hogy a munkát végző egyén emberi értékeinek mércéje legyen. A nagyfödém esi változatban a munka értékalkotó jellege tűnik el, de megerősödik minősítő funkciója. Kifejezőbbé válik, ceremónia lesz, egyfajta rítus, amelynek iránya már csak jelzi eredetét. Az egyén emberi értékeinek közösségi meghatározása munkáján keresztül így realizálódik a próbában. A Kisalföld nagyobb részén próbákkal csak elvétve találkozunk. Az adatközlők általában feleslegesnek tartják ezeket, mert — mint mondják — a faluban mindenki ismeri a másikat, nincs szükség arra, hogy külön is vizsgáztassanak valakit. Az avatásra kerülő suhancoktól egyszerűen megkérdezik, hogy kivel, mikor és hol kaszált, zsákolt stb.,

90 vagy a közös, főleg uradalmi munkáik közben spontánul „kiismerik" egymást. Nincs ceremónia, nincs próba, mindennapi munkája önmagában is értékeli a suhancot. Az előbbi két változattal összevetve ezt az esetet, azt látjuk, hogy itt a munka minősítő funkcióban történő alkalmazása a mindennapi tevékenységek spontán értékelésével kimerül. Megmarad annak, ami eredetileg volt: értékalkotó munkának. A fiatalok értékelésének módjai fokozatokat alkotnak. I. Az avatásra kerülő suhancokat a közösség rendes, mindennapi munkájuk után tekinti felnőttnek. Legényként dolgoznak s megkapják a legényeket illető jogokat. A munkafajták felemlítése közhelyszerű. II. A legények rendes, mindennapi munkája közben zajlik le a suhancok értékelése. A legények munkája értékalkotó munka, a suhanc munkája — értékalkotó jellegén keresztül — saját emberi értékeinek minősítése is. (A lipótí példa, stb.) III. Sem a legények, sem a suhancok nem végeznek értékalkotó munkát, tevékenységük ceremóniává válik. Lényege: a suhanc emberi értékeinek minősítése. (A nagyfödémesi változat.) Az alapszltuációhoz képest jelentékeny átrétegződések zajlottak le a két utóbbi változatban. A szekér rakodása, a Duna átevezése, a kasza kalapálása, a zsákolás a paraszti tevékenységek mennyiségi és minőségi követelményeit vetítették a fiatalok elé már önmagukban is. Éppen ezt a lehetőségüket bontakoztatta ki a második változat, amely e munkák minősítő funkcióban történő felhasználásával kifejezetté teszi, hogy az ember értéke munkájának értéke, s csak munkája által válhat a közösség megbecsült tagjává. E változatban nemcsak ez a tendencia uralkodik, hanem az is hangsúlyt kap, hogy a gyakorlati értékű, tehát a hasznos munkának van értelme. 89 Uo. 358. 90 P. Jámbor i. m. 105. 258