Arrabona - Múzeumi közlemények 8. (Győr, 1966)
Németh I.: A népi közösségekben élő fiatalok életmódja és kultúrája
a paraszti életet a színjátszáshoz is, ... amelyben mindenki szerepének előírásai szerint mozog és cselekszik s rögtönzésre bizony itt kevés az alkalom és szabadság" (kiemelés tőlem, N. I.). 55 A közösség a hagyományt leképezi, úgy rendezi be életét, ahogy a tőle függetlenül is létező, objektiválódott hagyományrendszer előírja. A hagyomány tehát állandóan aktualizálódik, a közösség gyakorlata lesz. Előítéletek védik„ eltérni tőle, az élet más formáira berendezkedni nem lehet. Bármennyire is szemléletes azonban a jellemzésben használt hasonlat, kizárólag a hagyomány mozgásának modelljét szemlélteti. A probléma lényege: a hagyományos elemeket ötvöző népélet nem szerepek rendszere. A népi közösségek tagjai a paraszti életmód összes síkjait, mint egyedüli és adott valóságot,, mint saját világukat, tevékenységeik módjait mint saját tevékenységeiket élik meg, melyeknek tőlük való idegensége — korábbi saját világuk idegenné, külsővé, tudatosult, ha ellentmondásosan is felfogott társadalmi kényszerré válása — csak történetileg megfogható pontokon jelenik meg. Ezt a folyamatot az alábbiakban elemezni fogjuk. A legényavatás dunaremetei változatának elemzésében látni fogjuk azt a társadalmi változást, amely a szokást külsővé (puszta forgatókönyvvé) teszi. Kényszeríti, hogy önmagát motiválja a motiváló viszonyok megszűnésével, hogy Öntörvényét vigye át a legényekre, akik valóban szerepként fogják fel mozdulataikat, s nem kis erőfeszítésbe kerül nekik eljátszani, amit ez a forgatókönyvvé szegény ült „szokás" számukra előír. A gyerek és suhanc korcsoport, valamint a két nem közötti kapcsolatok alakulásának elemzésében arra a következtetésre jutottunk, hogy a hagyományos kultúrával kapott szokások a fiatalok saját tevékenységeiként, szervesen beépültek hétköznapi tevékenységeik közé. A fiatalok tehát úgy viszonyultak az életüket kísérő szokásokhoz, mint tevékenységeik egyéb formáihoz, a munkához, a játékhoz stb. E szokások által ismerték meg a munka különböző fajtáit, s elfoglalták helyüket a közösségben: Áttekinthették családjukhoz, a korcsoporthoz, a másneműekhez, baráti körükhöz, az idősebb generációkhoz fűződő kapcsolataikat, saját kapcsolataik gazdagságát, pusztán azért, mert e szokások voltak kapcsolataik foglalatai, s a kapcsolataik. Emberi profiljuk, magatartásuk alapvonásait az innen asszimilált hatások jelölték meg. A szokások könnyen szereppé válhatnak, mert továbbélésüknek ezt a lehetőségét éppen objektivitásuk biztosítja. E perspektívát azonban csak a népi kultúra felbomlása nyitja meg, s ettől már a szokások megjelenése elsősorban hagyomány, míg amott gyakorlat. Nem a szerep eljátszásának gyakorlata, hanem a közösség eleven kapcsolatainak gyakorlata, a közösség erkölcse. Mindeddig kerültük az erkölcs-fogalom használatát, mert elsősorban megvalósulásának módja érdekelt bennünket. Ezen a ponton már nem, kerülhetjük meg. Elemzésünkben olyan kérdésekkel foglalkoztunk, amelyekben emberi kapcsolatok, viszonyok rendszerét tártuk fel, s mi más ez, ha nem az erkölcs szférájába való jelenségek tömege? — Legalábbis a közhit szerint! Az elemzett szokásokban specifikus, hogy azon túl, hogy mindenki él velük, bennük valósul meg a közösség aktivitása olyan kérdésekben, mint a serdülők; gondjai, a nemek egymáshoz való közeledése, a gyerek nevelése. 55 Ortutay Gy., Kis magyacr néprajz. (Bpest, 1958) 106—107. 254
