Arrabona - Múzeumi közlemények 8. (Győr, 1966)

Timaffy L.: Beiträge zu der Geschichte der Győrer Riemer- und Sattlermeister

Az üzlet és a műhely rendszerint együtt volt. Az utcára nyíló szobában az üzlet, mögötte a műhely., Ha vevő jött be, a mester fogadta. A vevő válogatott, kinézte, amit akart, aztán alkudott. Alku nélkül nem volt vásár. A falusi vevő becsapva érezte volna magát, ha a mester nem engedett volna és szabott áron adja el a szerszámot. Jobb érzéssel távozott, ha csak egy kicsit is lealkudhatott a kimondott árból. Ezért aztán a mester már beleszámította a szerszám árába a lealkudandót is. Aki nem tudott kitartóan alkudni, azon többet nyert. De ráfizetéssel senkinek sem adta oda a szerszámot, „nem adta a portékát áron alul". Két-három, legfeljebb öt Pengőn folyt a vita. Többet a mester nem igen engedett. Végre megegyeztek. ,,Jól van, megadom az árát, i— de azért egy jó ustort adjon hozzá!" — mondta a vevő. Az ostorszíj mindig velejárt, azzal kötötték össze a szerszámot. Marokbacsapással pecsételték meg az egyezséget, úgy mint a vásáron. Sokszor még itt, az üzletben is kikötötték az áldomást. Ha a mester engedett jobban, akkor a vevő fizette. Ha nem engedett eleget a mester, akkor meg a vevő kérte, hogy „legalább egy kis áldomást fizessen!" — Ilyenkor az inast futtatták el a vendéglőbe a szokásos 1 liter borért. Nemcsak ai falusi vevők, hanem a nagy gazdaságok bevásárlói is alkudoztak. Nagyobb üzletek után velük is kijárt az áldomás. A századfordulótól a világháborúkig „fénykor volt a szakmában" •— mondják az öreg mesterek. „Bárhol, bármikor kaptunk munkát." Kedvesek ezek a régi emlékek. Visszatér bennük az idős mesterek ifjúsága. Még a sok küzdelmes munka is megszépül az emlékezés tükrében, a jelen gondjai között. Timaffy László BEITRÄGE ZU DER GESCHICHTE DER GYÖRER RIEMER- UND SATTLERMEISTER Die Schriftleitung der „ARRABONA" ist bestrebt dem allgemeinen wachsenden Interesse entgegenzukommen und veröffentlicht schon seit Jahren laufend Beiträge zu der Geschichte des Handwerks in Győr und Umgebung. Doch sind an der Bekanntmachung der Erkenntnisse, die aus den schriftlichen Denkmälern der Zünfte gewonnen werden können, auch Ethnographie und Heimatkunde interessiert. Die in meiner Abhandlung besprochenen Urkunden der Riemer und Sattler-Zunft sind demnach nicht nur historische Dokumente, denn sie vermitteln den Ethnographen ein überaus anschauliches Bild des einstigen Zunftwesens. Die ältesten Schriftquellen stammen aus dem 16. Jahrhundert: so sind z. B. in den Rechnungsbüchern der Győrer Domkapitels die Győrer Riemer — und Sattlermeister sogar namentlich erwähnt. Wiährend der Türkenkriege verfielen die blühenden Handwerkergemeinschaften von Győr und wurden erst zu Beginn des 17. Jahrhunderts neugegründet. Die Győrer Riemer- und Sattlerzunft war die erste, die 1601 den Freibrief erhielt, in dem die Pflichten und Rechte der Zunftmitglieder nach dem alten Vorbild geregelt waren. Besondere Beachtung verdient die im Győrer Museum verwahrte handgeschriebene, auf 1614 datierte Sammlung der Zunftvorschriften („... senkeletrül való beszéd"), der Sitten und Bräuche des Zunftlebens. Um diese Zeit, d. h. nach der Befreiung des Landes von den Türken, siedelten sich die ersten deutschen Handwerker in Győr an und gründeten ihre eigene Zunft. Ihr Freibrief datiert 1649. Die Vorrechte, die sie genossen, gereichten den ungarischen Handwerkern zum Schaden, und weil sie alle offiziellen Aufträge erhielten, kam es immer wieder zu Meinungsverschiedenheiten und Auseinandersetzungen zwischen den Mitgliedern der deutschen und ungarischen Zünfte. Das älteste offizielle Preisverzeichnis der Győrer Riemer- und Sattlerzunft stammt aus dem Jahr 1647. Ein Vergleich mit Limitationen späterer Epochen ergibt 165