Arrabona - Múzeumi közlemények 8. (Győr, 1966)

Timaffy L.: Adatok a győri szíjgyártó és nyerges mesterek történetéhez

sok verekedésre adott okot, mert „a gőgös németh céhlegények lenézték a magyart". A legények fizetését csak részben fizette ki nekik a mesterük, a többit magánál tartotta, mert mint mondták: „a legények kezében sír a pénz". Kosztot a mester adott. Együtt étkeztek a családdal. A kikapott pénz épphogy futotta dohányra, mosásra, meg egy kis borra. Az egész napi Imunka után csapatokba verődve jártak a mesterlegények, sétáltak az utcákon és be-betértek a kocsmákba. Főképp a győrszigeti kocsmákat kedvelték és itt mulattak csapatosan. Dorbézolásaiktól sokszor hangos volt a város. 1747-ben olyan rendeletet hozott Győr városa, hogy a mesterlegények este 10 órán túl lámpa nélkül nem járhattak az utcákon, s a dorbézolókat, verekedőket megbüntették.

32 Ha megunta helyét a legény, két hét felmondással otthagyhatta mesterét, elmehetett másikhoz, vagy vándorolt tovább más városba. Aki felmondás nélkül hagyta ott munkahelyét, azt pénzbírsággal sújtották. A vándorlást egyébként egytől három évig a céhszabályok egyenesen előírták és megkövetelték. E nélkül mesterremeket nem csinálhatott. A legény szabályszerű felmondása után megkapta keresetének mesterénél visszatartott részét. A mester bejegyezte szolgálati idejét a vándorkönyvbe, azután mehetett. Búcsú nélkül nem illett elmenni. Ezt is regula szabályozta, hogy az elmenő „egy itze borral szolgált" mesterének és a legényeknek. Fogták a vándortarisznyát, és kis holmijukkal a hátukon jártak városról városra. Legtöbbször gyalogosan vándoroltak az országutakon. Kocsira nem volt pénzük. Gyalogúton Pápára egy nap, Magyaróvárra is egy nap, Pozsonyba két nap alatt értek el Győrből.

33 Pest, vagy Bécs felé hajóval mentek. Beálltak a hajóra evezni, vagy matróz munkára és így a kormányos elvitte őket. Az új városban illendően felkeresték a céh házát, vagy a céhmester lakását és munkára jelentkeztek. Az atyamester intézte dolgukat. Nála kaptak szállást, amíg munkára be nem osztották őket. Ha három nap alatt nem tudtak nekik munkát adni, tovább küldték őket más városba. Ha pedig beálltak egy mesterhez, őt is kötelesek voltak legényeivel együtt „egy itze borral szolgálni".

34 A legényeknek a céhen belül megvolt a maguk külön szervezete az atyamester vezetésével. Ö őrizte a legények céhládáját, az un. „pörsölyt", de a kulcsa a legények dékánjánál, az ,,öreg-legény"-nél volt. A legények külön kasszájukba fizették a bírságokat, az alkalmi pénzeket, pl. munkába álláskor 11 krajcárt, s ebből segélyezték a rászorulókat, különösen a betegeket. A legények összetartottak a céhen belül, érdekeiket együtt védték a hatalmaskodó mesterekkel szemben. A betegeket két-két legény ápolta felváltva, s ha meghalt valamelyikük, temetésére mind elmentek testületileg a mesterekkel együtt. A legényélet végét jelentette, ha néhány év múltán mestervizsgára jelentkezett. Ennek a komolyságát a céhszabályok igen szigorúan előírták. Már a jelentkezéskor „16 pénzét" kellett a céhkasszába betennie, majd a céhmesternél kérte a céhbe való felvételét. Bemutatta bizonyítványait: nemzetséglevelét, tanulólevelét, vándorkönyvét, majd letelepedési engedélyt kért a várostól, azelőtt a Káptalantól, mint földesúrtól. Csak ezek után foghatott az előírt „remek" készítéséhez. 32 Szádeczky i. m. I. 133 33 Vörös i. m. 168. 34 XJMA 53.12.11. 158