Arrabona - Múzeumi közlemények 8. (Győr, 1966)

Timaffy L.: Adatok a győri szíjgyártó és nyerges mesterek történetéhez

nek is engedelmeskednie kellett, s cipőjüket, csizmájukat is ő pucolta. Embertelen mester, goromba legények mellett sok ütleg járt ki neki, — emberséges mestereknél viszont családtagnak számított, s jól bántak vele. Azért minden műhelyben lógott egy szíjkorbács az „inasok executiójára". Ünnepnapokon a mise után a szerszámokat kellett tisztogatnia, rendberaknia, s csak délután volt egy kis magának való, szabad ideje.

26 A mesternek kötelessége volt az inast három év alatt fokozatosan bevezetni a mesterség elméleti és gyakorlati tudnivalóiba. Erre ügyeltek is, hiszen az inasgyerek tudása a mester jó hírnevéhez is tartozott., E mellett a mesternek kellett még inasát kegyességre és isteni félelemre is oktatnia. Ha megszökött a mesterétől, azt szigorúan büntették. Visszahozták és megbotozták. Általában 10—15 „páltza" járt érte, de a győri szíjgyártó céhben tudunk olyan esetről, hogy „hat korbátssal megtsapták". Még bírságot is fizetett, 2 ,,pénzt", s csak úgy engedték el, vagy vették vissza. Ha a mester volt rossz, vagy hibás a szökésben, azt a céhmester kivizsgálta és a gyereket más mesterhez adta. Ha lopáson fogták, megcsapták és elküldték a városból.

27 Végre letelt a három esztendő, s a mestere „neki szabadságot adni tartozott". Elvitte a céhmesterhez, s ott előtte, valamint a jótállók és más mesterek előtt kikérdezték. Ha megfelelt, felszabadították. Ha nem, akkor legtöbbször még fél évre visszaküldték tanulni. A felszabadításkor kiállították a tanuló-levelét, s ezért 25 „pénzt" fizetett. A mester ellátta egy rend Iruhával és az áldomást is ő fizette a „legény értéke szerint", de Győrött legtöbbször a „szabadulást eldöntő mestereknek 3 tál ételt, 2 kánná bort, 1 fehér kenyeret adni tartozott".

28 A felszabadult inas (apród), most már legény, még egy fél évig mesterénél volt köteles dolgozni, de már legény fizetéssel. Utána tetszés szerint vagy maradt, vagy máshova szegődött. A felszabadult apródnak be kellett lépnie ünnepélyesen a legények társaságába: társpoharat ivott velük. A győri szíjgyártóknál ez az áldomás 3 tál ételből, 1 kappanból és „12 itze borból" állt.

29 A legények élete már egy kicsit könnyebb volt. A munkaidő ugyan látástól vakulásig tartott, vagyis napi 14r—15 órát. Mária Terézia szabályozta: reggel 5-től este 8-ig, de ezután is inkább a világosodáshoz és a sötétedéshez igazodtak. Egy szíjgyártó, vagy nyerges mesterlegény tehát egész napját a varrószéken, a „küsün" töltötte, és varrt, varrt szakadatlanul. Pihenőjük csak vasár- és ünnepnapon volt. Fizetésük a munkaidőhöz képest aránylag kevés, Győrött általában 16—18 dénár volt egy napra. A kereset vásárlóértéke általában megfelelt 3 kg hús, 2 kg kenyér árának és még egy icce borra is futotta belőle.

30 A győri mesterlegények múlt század eleji életét jól ismerjük egy pápai szíjgyártó mester fiának emlékiratából.

31 Igen szemléletesen világít rá ez a napló a korabeli Győr társadalmi életére, az osztályellentétekre (mesterek és legények között, sőt a mesterek közötti, céhen belüli civakodásokra is. Különösen figyelemreméltó a magyar és német céhek közti ellentét. Ez a német céhek megalakulása óta a társadalmi egyenetlenkedések egyik forrása volt Győrben, és a szabadságharc előtti, s alatti időszakban különösen kiéleződött. A legények között 26 Szádeczky L., Iparfejlődés és a céhek története Magyarországon. II. (Bpest, 1913) 223. 27 XJMA 53.12.7 28 Uo. 29 Uo. 30 GyÁL, Könyvtár 83. 31 Vörös K., Egy mesterlegény napjai Győrben 1823-ban. Arraibona 4 (1962) 157—169. 157