Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)

Balázs P.: Egy győri német polgár 1848–49-ben

11-én a naplóíró tovább folytatja a panaszkodást : a gyerekek május óta nem járnak iskolába s 10—12 éves tanulók cigarettázva kószálnak az utcákon.

22 A sáncolásról mondottak megfelelhettek a valóságnak, mert Lukács Sándor e tárgyban falragaszokon újabb rendelkezéseket bocsátott ki. November 12-én elrendelte, hogy — a megye egyes községeiből behívottak mellett — a város minden lakosa naponként a kijelölt helyen ásóval, kapával, talicskával megjelenni tartsa becsületbeli kötelességének. Különösen elvárta ezt a városi tanácstól és minden tisztviselőtől, mert nekik a munkák gyorsaságára és rendjére is ügyelniök kellett. A nőknek, mivel a kórházak számára fehérneműt és tépéseket készítettek, a sáncolási munkában nem kellett résztvenniök. A sánc egyébként a pinnyédi erdő, az újvárosi temető, a majoroki disznószállások, a Galamb vendégfogadó és a sárádi puszta mellett húzódott végig. November 14-én Lukács Sándor falragasz útján arra szólította fel a győrieket, hogy ők lehetőleg a pinnyédi erdőnél dolgozzanak, mert ennél a pontnál még mindig kevés a munkás.

23 November 28-án a kormánybiztos az újvárosi temetőhöz rendelte ki a győrieket, hogy a sáncolási munkákat itt 2 nap alatt be lehessen fejezni. Egyúttal azt is közölte, hogy mindazon munkaképes férfiak neveit, akik a felhívásnak nem tesznek eleget, az egész közönséggel tudatni fogja.

24 A felhívás nyomán zeneszóval a nemzetőrség is kivonult a sáncokhoz. Ekkor mintegy ezer ember dolgozott, köztük sok nő is. Zichy Ottó adjutánsával teljes díszben végiglovagolt a sáncok mellett s a naplóíró szerint a nemzetőrök nem éppen hízelgő megjegyzéseket tettek schwedhati magatartására.

25 Két nap múlva azonban már lelohadt a szaknalángú lelkesedés, néhányan mutatkoztak csak a sáncok körül s azok is jobbára nők és gyermekek voltak.

26 December 4-én a naplóban már arról olvashatunk, hogy a sáncolásnál a katonai személyeken kívül alig 20 városi ember dolgozik, mert a lakosok rájöttek arra, hogy „Robespierre" — a naplóíró nem először használja gúnyos értelemben Lukácsra ezt a nevet — falragaszai és az „eleibem hurcoltatom, keményen megbüntetem, elkoboztatom" stb. kifejezések nem egyebek üres fenyegetődzéseknél.

27 Közben azonban váratlan csapás; is nehezedik a városra. Felüti fejét az ázsiai kolera, melynek 1831. évi borzalmas pusztítása még élénken élt az emberek* emlékezetében. Szerencsére az első halálesetek után rögtön bizottságot szerveznek a járvány megfékezésére, kórházat állítanak fel a betegek számára, széles körben ismertetik az egészségügyi rendszabályokat s így a tömeges megbetegedéseknek sikerül útját állni. A lakosság igénybevétele a hadsereg felszerelésénél és a város védelmére való felkészülésnél, a gabona elszállítása stb. mind alkalmas talajul szolgáltak a legkülönfélébb rémhírek terjesztésére. A városban olyan hírek keringenek, hogy a magyar hadvezetés úgy akarja megsemmisíteni a császári seregeket, mint ahogyan annak idején az oroszok jártak el Napóleonnal szemben: mindent el kell pusztítani, fel kell égetni az ellenség előtt. A naplóból mélységes felháborodást olvashatunk ki ezen állítólagos terv ellen: Oroszországban 10 óra járásnyira voltak a lakott helyek egymástól, Nyugat-Magyarországon viszont félóra járásnyira következnek egymás után a községek. Le is vonja rögtön a 22 Uo. 1848. nov. 10—11. 23 A falragaszok szövegét közli Szávay i. m. 397. és 399. 24 Uo. 403. 25 Cap. Cth. X. N. 995. K. 1848. nov. 28. 26 Uo. 1848. nov. 30. 27 Uo. 1848. dec. 4. 29 Arrabona 449