Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)

László F.: Adatok a győri mészároscéh történetéhez

(A huncut, huncfut, Szarvas—Simonyi szótára szerint Hundsfott = nequam, semmirekellő, haszontalan. Czuczor—Fogarasi szerint a huncut becsteleníto gúnynév, a. m. Hundsfott, vagy Hundvogt, azaz kutyapecér, gonosz, többféle értelemben. Legkeményebb értelemben gazember, akasztófára való huncut gazember, amint ezt becsmérlő formában napjainkban is hallhatjuk. Szelídebb formában, jelentésben: dévaj, kópé. furfangos eszű, tréfás. Bevüaqua—Borsody úgy tudja, hogy a vulva, vagina canis-ból németül Hundsfott, lett a magyar huncut, huncfut. Mikor ebkölykének, Hundskerl, szidják egymást az emberek, ebnek eb a fia, „Kelb ibn kelb", ez török eredetű szitokként ismerhető fel. A budai basák levelezésében is sokszor megkapták a magyarok: keménynyakú kurvafiak, hitetlen ebek, magyarok! Az Értelmező Szótár szerint huncut = fondorlatos, ravaszul cselekvő. Ha a mészároscéh életében a huncut szóért plága járt büntetésképpen, nyilván erősen sértő, lealázó jelentése volt.) V. Függelék. A győri hentesség történetéről. A győri céhes iratokban és jegyzőkönyvekben nincs szó arról, hogy Győrben hentes céh is alakult volna. Más városban is csak későn következett be a hentesek céhbe való tömörülése. így pl. Miskolcon 1823-ban, Temesváron 1835ben, Esztergomban 1846-ban. Mikor a céhek 1872-ben megszűntek, a mészárosok mészáros, a hentesek hentes ipartársulatokká alakultak át, 1884-ben pedig a kettő az általános ipartestület kebelében húsipari szakosztállyá egyesült. A hentesek, böllérek, középkori latinsággal hentelero, henteso, hentaller, a XIX. századbeli hentes céhlevelekben magister penesticus, eleinte mint kontárok, himpellérek működtek, disznó és egyéb apró állatok ölésévei és árusításával foglalkoztak, titokban, suttyomban, de sokszor nyíltan is, különösen akkor, ha a hatóság a mészárosok megrendszabályozására lehetővé és szükségessé tette.

71 A régi időben nem is voltak a böllérek városi lakosok, hanem a környékből jártak be a városok heti vásárjaira. A pápai mészárosok 1552. évi céhleveléből egyet-mást megtudhatunk idevonatkozólag

78 „Ismég Sz. Márton napjátul fogva az egész hushagyatón azokat, akik mesterség nélkül vannak és disznóhúst minden aprólékjával a piarcon árulnak, a dékánok meglátogassák és ha büdös, rothadt és eledelre nem illendő húst, avagy valami egyéb aprólékot találnak, elvihessék és a szegényeknek eloszthassák. Ismég mivel esztendőnkint szükségképpen ökröket, teheneket és disznókat a mi kegyelmes urunknak táplálására a várban a mészáros mesterek vágni szoknak, azok is akik a mesterségen kivül vannak és a piarcon disznóhúst árulnak, a mikor a szer rajtok vagyon, ők is az ü társaságukból disznókat ölni tartozzanak. Akik penig mesterség, vagy céh nélkül vágynak és székjök nincs, ezek a piarcon disznóhúst ne árulhassanak." 77 László F., i. m. 78 Reizner J., A Gróf Eszterházy család pápai levéltárában őrzött céhlevelek, Történelmi Tár (1895) 292. 409