Arrabona - Múzeumi közlemények 7. (Győr, 1965)

Timaffy L.: A győri szíjgyártó és nyergesmesterek munkái a XVII–XX. században

Telekes botskor füzestül — 20 „ Az katona Szablya széjjat —• 18 „ Vöres Szablya széjjat, karikákra — 25 „ Bagaria Szablya széjjat, karikákra és fsatokra —• 60 ,, Puska tokra való 1 pár széjjat — 10,, Hosszú puskára való széj — 10„ Lóding széjj vas karikára —• 22 „ Lóding széjj réz karikára —• 40 „ Bagaria széjj réz karikákra, jó széles —• 65 „ Bagaria pantallér széj réz tsatra és vas forgóra 1 „ 40 „ Paraszt széjjbul vas tsatra és vas forgóra — 45 „ Szablya Tarsóit föl kető széj vas fsatokra — 15,, Paraszt széjjbul ugyanez — 09 „ Már az első tekintetre feltűnik, hogy mai lószerszámaink nagyrészben használatosak voltak a XVII. sz.-ban is, legfeljebb a díszítésük volt gazdagabb, választékosabb, a régi magyar lovas hagyomány oknak megfelelő. Akkor még „farmatringostul" készítették! a hámokat a győri mesterek is, ma pedig a Kisalföldön farmatringot már nem használnak. A „tsigás"^szerszám szíjgyártóink emlékezete szerint régi magyar csülkös igásszerszámot jelentett, a „szirmos" pedig bojtokkal díszített, színes varrószíjjal varrottat. Érdekes a „bokros szerszám" elnevezés is. Még a századforduló idején is „egy bokor szerszámot" kértek a gazdák, s alatta egy komplett, teljes felszerelést értettek, szíjjal egy csomagba kötve. A „lógós gyeplő" a régi kocsizás emlékét őrzi. Teherrel nagyobb utakra 2 + 1, vagy 4 + 1 volt a lovak befogási aránya. A tartalék ló volt a „lógós", vagy a „szélső hámos", s innen ered a „szélhámos" kifejezés is. — Az „előre való njereghbül egjes gjeplő" pedig a régi hajtást mutatja, amikor még nem bakról, hanem a „nyerges" lóra tett nyeregből hajtották a fogatot. A „tzigány zabla" szintén régi, 4 karikás zabla volt, szemben az ősi, 2 karikás „paraszt zabla "-val. Kötőfékből gazdag volt a választék. A régi magyar kötőfék mellett megjelent a „nimeth" és az „uri ketöfikh" is, „forgó karikára". A „vonyó vánkos"-on párnázott húzót értenek szíjgyártóink, s ez a mai filc izzasztó őse lehetett. A nyergesek készítményeire jellemző, hogy akkor még nem terjedtek el a nyugati nyereg-típusok. Az „uri" és „paraszt njeregh" egyformán az ősi magyar, magaskápás nyereg lehetett, s csupán a kivitelezésben volt köztük különbség. Már ekkor megkülönbözteti az árjegyzék a hideg, nagyobb testű „nimeth" lovakat, ezekre nagyobb, régiesen „öregebb" vánkos kellett a nyereg alá, mint az apróbb „magjar" lovakra, A korbácsok, ostorok, nadrág- és bocskorszíjak jelentős részét adták a szíjgyártók vásári forgalmának, s nem utolsó sorban a sokféle régi magyar katonai felszerelé:i is. Ami az árakat illeti, érdemes összehasonlításul megnézni ugyanebből az esztendőből más holmik árát is. Egy ködmön pl, 80 dénár, egy „paraszt nadrágh" 20 d, egy „paraszt szűr" 1,75 Tallér, egy „tzombig érő paraszt tsizma" 1 Tallér. A szíjgyártók legfontosabb nyersanyagát, „az bürt" fontban mérték, ökör, tehén, vagy tinóbőr fontja 12 dénár volt. A szerszámok ára tehát aránylag nem volt drága. A mesterlegények keresete ugyanekkor elég jó volt. Ellátásán felül napi 16 dénárt keresett akkor egy győri szíjgyártó céhbeli legény, igaz, hogy 367