Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)

Domonkos O.: A győri szíjgyártó legények szokásai a XVII. században

sohse tisztelték meg vele.« A csapláros tiszte volt még a büntetéseknél a vádolás.

13 A XVIII. század végére, a XIX. század elejére már jobbadán a szó alapjelentése kerül érvényre, azt a pár garast jelentette a schenk, Geschenk szó, amit a legények útravalóul kaptak vándorlásuk során az egyes műhelyekben, vagy céhben. A soproni könyvkötő legények céhkönyvének harmadik kötetében ez áll a bevezető szakaszban: „ ... ein kunstreiche Mittel allhier bestand, welches allen hier ankommenden Fremden Buchbinder-Gesellen, theils mit Arbeit, oder dem gewöhnlichen Geschenke unterstützte;.. ."

14 A bejegyzések között pedig ilyeneket olvashatunk: „Anno 1785. 29-dik Septembry Én Zsolods István jöttem Priviligiált Szombathely Várossából Sz, K. Sopron Várossában, a szokás szerint munkát kerestettem, munkám akadott Seharb Mihály Uramnál, a rendelt schenket fel vettem, mellyet is alázatosan köszönök."; „Den 28 Marzi 1799 Binn ich Johann Geissler vonn Gratz nach Edenburg Gereisset und Habe Bey Herr Kieliann Arbeit Bekomen und Habe auch Ein Gescheng Belonen woführ ich Dange."

15 A még élő mesterek, akik a múlt század végén vándoroltak Ausztria, Cseh és Morva országok területén, emlékeznek rá, hogy voltak olyan segédek, akik csak „senkültek", dolgozni nem szerettek. Egyik városból a másikba mentek és mindenhol felvették a „senket" és azt rendszerint el is mulatták.

16 A szónak tehát sokféle változatával és jelentésével találkozhatunk az egyes városok céhirataiban, az egyszerű ajándéktól a társ pohár adáson keresztül a gyülekezet, gyűléshely, ivóedény sőt még a soros csapláros nevéig. Mindegyik jelentésben mégis benne van az italozás, mulatozás fogalma, vagy arra is emlékeztet a megnevezés, ez mindnek közös vonása. De beleértődik a tiszteletadásnak is a fogalma, ami megilleti a céhet, a legényeket, ahová érkezik a legény, de megilleti őt is, mint aki becsülettel kitanulta a mesterséget. A legények gyűlései sokszor bizony csak ürügyet adtak az italozásra, ami a látástól-vakulásig való munka után szórakozást, élvezetet jelentett a legényeknek, különösen az idősebbeknek. A számtalan büntetés, minden apróságért, szintén azt a célt szolgálta, hogy minél több pénz gyűljön össze a legények ládájába a következő gyűlés idejéig, melynek felét aztán italra, ételre költhettek. Ez be nem vallott célja volt a büntetéseknek, de mégis ez volt a hátsó gondolat, pl. amikor a bocsánatkérés formulájának eltévesztését, a felállás vagy leülés elmulasztását pénzzel vagy borral büntették. A győri szíjgyártó legények szertartásosan és hosszadalmasan előadott illetve leírt szokásai a bejövetelről, a munka keresésről, a városból való kimenetelről, a huszonnégy pontba foglalt legényszabályzat, a szíjgyártók, csiszárok és nyereggyártók munkabérének részletezése, a senkelet végén szokásos bocsánatkérés szövege igen ritkán bukkan fel együttesen a céhek iratai között. Nem csak helytörténeti, hanem néprajzi és nyelvészeti szempontból is kívánatosnak látszik a szöveg betűhű közlése. A befejezésben külön ki van emelve, hogy a leírtak a magyarországi legények között voltak szokásban. Hozzá kell tennünk, hogy nem csak Magyarországon, hanem egész Közép-Európában ismert volt e szokás, vagy annak lényeges részei. Ez érthető, hiszen igen nagyméretű volt a céhes legények vándorlása egyik országból a másikba. Három, de néha nyolc-tíz eszten13 Richter M. I., A céhlegények gyűlése. Ethnographia XXXI. (1920) 105—106. 14 Liszt Ferenc Múzeum, Sopron. N. 84. Gesellen Buch. III. 15 Uo. Gesellen Buch. II. 16 Bschadn Pál 80 éves festőmester közlése 1962-ben. Sopron, Bécsi u. 22. 87