Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)
Lengyel A.: A királyi (Győr) megye területi és társadalmi összetétele, szervezeti fejlődése
Jellemző azonban, hogy azok a várjobbágyok, akik I. Istvántól származtatták bizonyos megkötöttségekkel terhelt szabadságukat, az effajta jövevényeket nem tekintették egyenrangúaknak, sőt elnevezésben is „törzsökös" jobbágyoknak hivatták magukat az úgynevezett „kelt, vagy szállásadó" jobbágyokkal szemben. — A várispánsági szervezet bomlása, illetve a királyi megyék organizációjának átalakulása után persze elhalványodtak ezek a megkülönböztetések, mivel a várföldekhez tartozó jobbágyok közép- és alsó rétege szolgálatai, kötelezettségei tekintetében fokozatosan a magánföldesurak földhöz kötött jobbágyainak szintjéhez közeledett, sőt süllyedt s így számukra lényegében nem sok változást jelentett, ha adományozások folytán a királyi kötelékből valamelyik nagybirtokos tulajdonába kerültek. így járt — többek között — a luchmani (locsmándi) várjobbágyok egy csoportja, mely a győri káptalan bizonyságlevele szerint 1270-ben Péter comes fiától, Lőrinc comes-től, szolgasági teher mellett kapott földeket. 105 — A várjobbágyok vagyonosabb, előkelőbb rétege ezzel a folyamattal párhuzamosan a serviensek soraiba olvadt be, de ezekről a későbbiek kapcsán úgyis még említés történik. A vámépek másik, jelentősen nagyobb osztályát a várszolgák alkották, akik részben a hatalmas kiterjedésű királyi birtokok, uradalmak földjeit művelték, részben kimondott szolgai munkákat, a várépítéssel, erődítéssel és különböző szállításokkal kapcsolatos feladatokat végeztek, sőt egy töredékük — a közvetlen szükségletek fedezése céljából — kezdetleges ipari foglalkozást űzött. Rabszolgákat minden bizonnyal a honfoglaló magyarság is hozott magával, de ezeknek száma és a primitív termelésben elfoglalt szerepe még nem volt nagy. A szolgák jelentősége a kalandozások megszűntével növekedett, amikor a letelepedés állandósulását követően, a várispánsági szervezet körvonalai kezdtek kibontakozni s a lakatlan területek benépesítése mellett egyre nagyobb gondot kellett fordítani a földek gazdasági hasznosítására. A szolga-réteg ekkor már létszámában is erősen meggyarapodott, hiszen a hadjáratok, kalandozások során behurcolt foglyok, a bekebelezett szláv szórvány ^települések nincstelenjei, valamint a katonáskodásra el nem szegődött szabadok elszegényedett elemei már tekintélyes tömeget jelentettek. — Különösen jellemző volt ez a helyzet a királyi Győr megye vonatkozásában, mivel az uralkodó által — a nagy egyházi birtokadományozások érdekében — végrehajtott területi beolvasztások számos esetben szolgasorsra juttatták a földközösségeiktől megfosztott szabad parasztokat. A kötelező szolgáltatások gyűjtőnevét az egykorú oklevelek a „servitium" szóval jelzik, majd a XIII. század második felétől kezdve a „conditio" kifejezés érzékelteti, hogy ezek a különféle szolga-népelemek, melyekhez az udvarnokok is hozzátartoztak, terményekben és pénzben, valamint robotmunkában lerovandó szolgáltatásokra voltak kötelezve. A szoros értelemben vett várszolgák terheinek fajtáira és mértékére vonatkozólag csak igen kevés támpontot lehet találni a kora Árpád-kori forrásanyagban, de mivel a különböző elnevezésű szolganépek tulajdonképpen ugyanannak az osztálynak voltak a tagjai, a győri várhoz tartozó sági, nyúli, tarjáni és écsi szőlőművesek (IV. Béla király által adott) kiváltságainak — 1240-ből származó — részletezéséből a civilis^ek tartozásaira, helyzetére is vissza tudunk következtetni. Az említett királyi udvarnokok az oklevél értelmében 106 minden telek (szál105 MOL Dl. 748. 106 HO III. 5. 36
