Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)
Sey O.: Adatok a Hanság gerinces állatvilágának ismeretéhez
ADATOK A HANSÁG GERINCES ÁLLATVILÁGÁNAK ISMERETÉHEZ Bevezetés A Hanság állattani vonatkozásban kevésbé felkutatott tájegysége hazánknak. Kevesen vannak, akik jártak benne, még kisebb azoknak a száma, akik el is mondhatják, hogy ismerik. Sajátos módon zoológusaink figyelmét is nagyrészt elkerülte, így csak hézagos adatokkal rendelkezünk állatvilágát illetően. A múlt században meginduló lecsapolási munkálatok — amelyek azóta is folynak váltakozó ütemben, néhány év óta pedig minden nyáron ifjúságunk önként vállalt kötelezettségként végez — állandóan gyérítették, egyébként gazdag állatvilágát. Az emberi beavatkozás eredményeképpen eltűnőben van az egykori láp fenntartója és éltető eleme, a víz. A víz eltűnésével együtt tűnik el a Hanság ősi arculata és jellegzetes állatvilága is. Ez a pusztulási folyamat napjainkban már megállíthatatlannak látszik, hisz ezt az élet követeli és ez a parancs nem nagyon ismer gátlásokat. Az ősi állapotok megszűnésével a Hanság faunisztikai szempontból fokozatosan beolvad a Kisalföldbe. A Hanság vegetációjával több dolgozat is foglalkozik és Zólyomi Bálint azt írja róla: „A hasonlóság a Nyírség lápjai és a Hanság között úgy flóra mint vegetáció tekintetében meglepő". Ennek ellenére gerinces faunájáról összefoglaló munka nem jelent meg. Dolgozatommal e hiány pótlásához szeretnék hozzájárulni. Másrészt, tanulmányomban bemutatom a pusztuló Hanság jelenlegi vertebrata faunáját. Végül, megfigyeléseim alapján közölt adatok a hazai állatföldrajz és állattani honismeretünk teljesebbé tételéhez szolgáltatnak adatokat. 1959—63 között rendszeresen vizsgáltam a Hanság gerinces állatvilágát. Nyári időszakban a Hanságban táborozva végeztem megfigyeléseimet. (1. ábra). Összesen 52 napot töltöttem ott s az év egyéb időszakában naponként kerestem fel a területet, így 68 alkalommal jártam a Hanságban. Munkámat nagyban segítették a rendelkezésemre álló fegyverek, távcsövem, amelyek segítségével több érdekes fajt sikerült begyüjtenem, és az állatok meghatározását a puszta észlelésen túl nagyban megkönnyítették. Az eredményesebb munka eléréséhez szükséges egyéb feltételek (anyagi támogatás, halászladik, madárvárta stb.) nem álltak rendelkezésemre, amelyek birtokában tartalmilag mélyebb munkát végezhettem volna. Dolgozatom első részében ismertetem a Hanság természeti viszonyait, amilyen mértékben azt az ok és okozati összefüggés, valamint a topográfiai ismc347