Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)

Timaffy L.: A honfoglaló magyarság hitvilágának maradványai a Kisalföldön

simára kilegelte a tarlót és nem ment tovább egy se. Leheveredtek, turkáltak a tükör körül, amíg Hajtó vissza nem gyütt". A disznókról „le tudta venni a rontást", ha nem ettek, vagy ha a kocák nem görögtek be. Az állatgyógyítás mindenütt hozzátartozott a pásztorok tudományához, hiszen az akkor még hiányzó állatorvosokat kellett pótolniok. A kisbaráti „tudós" Fodor család három nemzedéken át a „veszettség ellen gyógyított" és tudtak „parancsúni" az állatoknak, főképpen a kutyáknak, sőt a farkasoknak is. A mecséri „tudós-gyógyember" viszont sebeket gyógyított flastromával, de közel száz régi receptet gyűjtöttem össze hagyatékából más „nyavalyákra" is.

21 Az enesei „tudós íróasszony" pedig „a halottakrul tudott mondani". „írattak véle a hóttak a másvilágrul". A barátföldi Farkas János öreg csősz „pontosan megmondta, milyen idő lesz, meg azt is, ki merre lop a határban. Addig nem engedte elmenni onnan, amíg oda nem ért és meg nem fogta". — Ugyanilyen tudománya volt Bormászpusztán Csépi József csősznek is. „Tudta mindig, hogy ki lop a határban. Osztán nem engedte el onnan tovább addig, amíg oda nem ért és jól el nem tángálta a botjával. Hiába akart az illető elszaladni, el se tudott mozdulni onnan, ahova lopni ment." — Nem engedte el a szilvafa alól a tolvajt az ásványi Szabó Judit sem, amíg ki nem szaladt és a söprűvel „jól megkókáta" őket. — A dunaremetei „tudós-asszony", Horváth Jánosné hasonlóképpen fogta meg az almatolvajokat. Ugyanezt mondják a rábacsécsényi „tudós" Nóvák pásztorról is. Még az almát sem tudta elengedni a fán a tolvaj, amíg ki nem mentek és el nem verték. Ma élő, talán utolsó „tudósunk" sokoldalú tevékenységét részletesen ismertetni itt nem állt módomban. Csupán összegezve igyekszem megmutatni sok ősi hagyományt őrző működését. „Leveszi" a rontást emberről, állatról. Nem esznek a malacok, a kocák nem görögnek be, nem adja le a tehén a tejet, vagy véres tejet fejnek tőle, megdagad a tehén tőgye, a kisborjú szédeleg, szokatlanul rugós lesz a ló, — ez mind „rontástól" van és csak a „tudós" tud rajtuk segíteni. Emberre is „sok nyavalya gyühet rontásbul". Nem tud lábraállni, görcs húzza össze a lábát, a hideg leli, félrehúzódik a szája, vagy éppen „meghibban" egészen, — sa patonai „tudós" tudja csak őket meggyógyítani. Szerelmi ügyekben is segít. Összeboronálja az egymáshoz valókat, vagy összebékíti a szétválni akaró házastársakat. Ö is tud görcsöt, zsibbadást, hidegrázást „küldeni" arra, akire akar, vagy el tudja „rímíszteni" úgy, hogy „boszorkányokat, rusnya ördögöket" lát maga körül. Előre megmondja, hogy keresni fogják, hogy ezt, vagy azt hoznak ajándékba, vagy elmegy a határba azok elől, akikkel nem akar találkozni. Parancsolni tud ő is az állatoknak, nem engedi továbbmenni a lovakat, kutyákat küld oda, ahova akar. — A nép képzelete felruházza azokkal a tulajdonságokkal is, amikkel a régi pogány sámánok rendelkeztek. Pl. éjjel a felhőkbe hajtja a birkákat, vagy egyszerre látni két helyen is ugyanabban az órában, „mer az ilyen tudományosok mind így vannak". Ebből a rövid összegezésből is megállapíthatjuk, hogy „tudósaink" a falusi élet adottságai, lehetőségei között megőrizték az ősi pogány sámánok tudományát: a rejtezést, jóslásokat, állat és ember gyógyítását a rontások ellen, oldásokat, kötéseket, különböző varázslatokat. Mi a sámánok titka? — Ezt eldönteni 21 Timaffy L., Orvostörténeti emlékek a mecséri „tudós gyógyember" hagyományaiban. Arrabona 4. (1962) 207. 329