Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)

Timaffy L.: A honfoglaló magyarság hitvilágának maradványai a Kisalföldön

vörösek, a tátosok pedig égiszen fehír láng formájúak. Még a nád, meg az erdő is meggyúlhat sokszor tüllük". Dunaremetén szintén hallottak a tüzes emberekről. Ügy tudják, hogy „a tátosok még hóttuk után sem nyugodhatnak A lelkük bolog itt a földön mindenfele. Nappal a nádba bújnak, meg a fák lombjába, csak éjjel gyünnek elő. Ott lehet ükét látni a nádasba, meg az erdőbe. Még öregapám mesélte, hogy egyszer legény korában Lipótrul gyütt hazafele. Hát amint a lipóti nádas partján ment, valami fényességet látott a nádba. Látja ám, hogy két láng küszködött egymással. Olyan emberformájúak vótak, csak lángútak erősen, az egyik vörös, a másik meg kék lánggal. Össze-összementek, meg szétugrottak. Igen nagy melegsíget érzett öregapám, tovább nem nízhette, hát hazagyütt. Mondta, hogy biztosan a tátosok lelkei viaskodtak egymással" (VI. 2). Rábapatonán gyűjtöttem: „Burján öregapám juhász számadó vót. Kint legeltettek a parti erdő széllin. Estére járt rná az idő, öregapám ippen pipára akart gyújtani. Az erdőszéllin parazsat látott. Odoment hát, hogy majd rágyújt véle. Amikor a közelibe ért, hát látja ám, hogy a parázs elkezd forogni fene gyorsan. Amint forgott, nagy kerek láng lett belülié. Olyan vót, mint egy nagy tüzes szita. Előugrott ám erre az erdőbül a tüzes tátos is, ráugrott a tüzes szitára, avval fölemelkedett a levegőbe, keringűt mindig föllebb, osztán nekivágott az erdő fölött a Rábának. (IV. 1—c). Igen megijedt öregapám, mozdúni is alig tudott." A lébényi hányban egyszer régen gulyások őriztek. „Estefele tüzes szita gurult feléjük. Leugrott róla egy tüzes ember. Káromkodtak rá, erre beszaladt a bokrok közé. Ott összeakadt egy másikkal, az meg kék lángokat szórt. Verekedni kezdtek, csak úgy sistergett, égett a fű, ahová léptek. Az öreg-pásztor tudós ember volt, Nováknak hívták, megmérgedt, hogy fölpörzsülik a legelőt a gulya előtt, hát közibük vágta a csörgősbotját. Erre fölpattant mind a kettő a tüzes szitájára, pörögni kezdtek és eltűntek a fölhők mögött." A harmadik fő sámántevékenység: a sámánének. Két olyan töredéket találtam eddig megyénk területén, amelyik ősi dallamával, szövegével régi sámánének maradványának látszik. (VI. 3). Az egyik egy kunszigeti boszorkányének töredéke. Ügy mondják, hogy a boszorkányok törekrostába (IV. 1—c) ültek, úgy mentek a Dunán. Pörgött velük a rosta és közben énekeltek: A másik Rábapatonáról való. Itt a pásztorok (Kálmán János, Nagy József) úgy tudják, hogy régen a boszorkányokat ezzel riasztották el a jószág mellől, vagy a háztól: 327