Arrabona - Múzeumi közlemények 6. (Győr, 1964)

Fügedi E.: Jelentés a II. várostörténeti konferenciáról

A középkori Győr lakossága teljesen magyar. Elenyészően keveset találunk a város lakói között idegen származásút. A Mohács után következő idők hadjárataival indult meg az idegen elem beszüremkedése. Már a középkorban találkozunk velük. Leginkább kereskedők, számuk a 16. század közepén már jelentős. Nemzetiségi szempontból nem jelentenek semmi veszélyt. Már a második, harmadik nemzedékben elmagyarosodnak, magyarrá válnak, annál nagyobb veszélyt jelentettek Győr ősi magyar lakosságára a németek. A 17. században számuk egyre növekszik. A regement alattvalók csak kis számát teszik a város német lakosságának. Nagyobb számban a város polgárai között jelentkeztek. Ezek egy része katona. Ezek 10—15 évet szolgáltak a vár katonái között és a békés időkben ipart is űztek. Katonaéveik után nem mentek vissza szülőhelyükre, hanem a város polgárai közé vétették fel magukat. Bár a földesúr káptalan nem nézte ezt jó szemmel, hiszen már a kinevezett idegen származású kanonokoktól is megtagadta a beiktatást, mégis nem tehetett semmit, különösen, ha a katonák felvétele érdekében a vár parancsnoksága is közben járt. A 18. század második felében azonban megindult az idegen elem özömlése Győrbe. Alig van a városnak tanácsülése, melyen néhány Németbirodalomból érkezett jelentkezőnek a polgárság körébe való felvételét ne tárgyalnák. A német elem lassan túlsúlyra jut a város polgárságában. A káptalan az utolsó erejével küzd ez ellen, de már az 1730-as években kénytelen eltűrni, hogy német helyettes bírót válasszanak. Szólamunk kell a városba telepedett és itt élő nemességről is. A török hódoltság állandósulásával, a falvakban élő birtokos nemesek állandó otthont a vár biztonságot adó bástyái mögött kerestek. Ha a falvak ősi nemesi udvarházait védték is a török pusztítástól és a mezőgazdasági munkák idején kint is éltek birtokaik közelében, családjaikat győri házaikban tartották. De magukat kivonták a város hatósága alól és mentesek voltak az adó, a katonai beszállásolás terhétől is. S maguk felett a város joghatóságát semmiképpen sem ismerték el. Győr megye ősi középkori eredetű nemessége a török pusztítás közepette meglehetősen megritkult. A régi, Árpád vagy Anjou korba visszanyúló nemzetségek egymás után kihaltak. A török időket alig vészelte egy-kettő át. De a kihalt családok birtokába újak léptek, melyek nemességet a katona vitézségével vagy a kereskedő élelmességével szereztek. Az utóbbiak voltak többen. Ügy látszik Bécsben előbb jutott nemesi oklevélhez a kalmár, mint a végek vitéz harcosa. Egymás után olvashatjuk, mint nemesíti a király a győri kereskedőket, akik a háborús időkben nagy vagyont szereztek, gyakran az államkasszát is jelentős kölcsönökkel segítették és ha a kölcsönt nehezen is kapták vissza, az esedékes tőke, vagy kamat helyett érkező nemesi oklevél sok pénzzel felért. A város polgársága egyes, vagyonos tagjainak a nemesség soraiba való emelkedése érdekes helyzetet alakított ki. A megnemesített győri polgár megmaradt a város polgárainak keretei között, de ugyanakkor részt vett a megye életében is. Amikor 1611-ben összeírták a vármegye nemeseit, névsorukban kereken 30 győri nemes polgár nevét olvashatjuk. A város polgárainak a nemesek sorában való szereplésével sajátos helyzet alakul a megye és a város tisztikarában. Nem egy hivatali pálya a győri tanács jegyzői asztalától indul. Jegyzőből esküdt, majd városbíró lett. Aztán a városbírói pálcát a megyei szolgabíróévá cserélte fel, hogy végül is az alispán székébe emelkedjék. így Dallos Miklós püspök testvére, János 1611-ben megyei esküdt, 1614—1615-ben győri városbíró, 1626-bam pedig a megye alispánja egészen 1637-ig. A 17. század első 261